bűnügy

2020.07.19. 20:53

Elfogták a párt, akik saját lakásán bántalmaztak egy fiatal nőt

Magukat virágkézbesítőnek álcázva raboltak ki és bántalmaztak egy fiatal nőt óbudai lakásán. A tettesek megbízóját is őrizetbe vették – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Hétfőn éjjel egy óbudai házaspár tett bejelentést a rendőrségre, mert társasházuk egyik lakásából egy nő segélykiáltásait hallották, akit bezártak lakásába. Az ingatlanba a rendőrök a katasztrófavédelem emelőkocsija segítségével a teraszról jutottak be.

A rendőrségnek a sértett azt mondta: este egy ismeretlen nő csengetett be hozzá azzal, hogy egy virágküldeményt hozott, majd amikor ajtót nyitott neki, a vele együtt lévő férfi belépett a lakásba és megütötte. A nő az ütéstől a földre esett, ahol támadói többször megrúgták, majd megkötözték, szájába ruhadarabot tömtek és fejét is letakarták. Ezután hallotta, hogy lakásában kutatnak, majd távozás előtt egy fém rúddal még többször megütötték, rázárták a lakást, és kulcsait is elvitték.

A támadók a lakásból közel 600 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket és ékszereket

- közölte a rendőrség.

Hozzátették: a rendőrök a kamerafelvételek elemzését követően találták meg azt az autót, amivel a tettesek a lakáshoz érkeztek, majd a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható budapesti, 27 éves S. Mátét és társát, a szintén budapesti, 24 éves B. Vivient csütörtökön közös újpesti otthonukban fogták el.

A párt rablás, személyi szabadság megsértése, valamint súlyos testi sértés miatt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás során felmerült a gyanú, hogy az elkövetők felbujtója a sértett egyik volt barátja, a 38 éves V. Bálint volt. Őt szombaton fogták el lakásán, és kihallgatását követően – őrizetbe vétele mellett – a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában