gyász

2017.11.21. 15:58

Elhunyt Stadler József – 66 éves volt

Az akasztói vállalkozó, az egykori Stadler FC tulajdonosa két hete saját könyve dedikálása közben lett rosszul.

Kecskemét, 2015. március 11. Stadler József a büntetõperének folytatásán a vádlottak padján ül a Kecskeméti Törvényszék tárgyalótermében 2015. március 11-én. A vállalkozó ellen költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyik eljárás. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Fotó: Ujvári Sándor

A duol.hu infomációi szerint ma hajnalban elhunyt Stadler József, akit közel két hete ért agyvérzése után a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház intenzív osztályán ápoltak.

Az akasztói vállalkozó, az egykori Stadler FC tulajdonosa két hete saját könyve dedikálása közben lett rosszul.

A gyászhírt Stadler ügyvédje, dr. Balázs László Tibor a Lokálnak mondta el először.

Stadler Józsefnek igen kalandos élete volt: a 60-as években juhászként dolgozott, majd az évtized végén felcsapott kereskedőnek, toll- és bőrfelvásárlásba kezdett. Zseniális vállalkozóként az volt az alapelve: olcsón venni, drágán eladni gyakorlatilag bármit. Ezt sikeresen meg is valósította, a kilencvenes években szárnyalt a karrierje.

Az akasztói születésű vállalkozó aztán egyre furcsább, különösebb ügyekbe és bizniszekbe keveredett; Akasztó környékén már akkor ismert volt, amikor Budapesten még senki nem hallott róla. Egyszer csecsen bűnözők rabolták el, százmillió forint körüli váltságdíjat fizetett, és így engedték el.

A vállalkozó a kórházba szállítás közben esett kómába, ezután már nem tért magához. Utolsó útjára ezen a héten szombaton, 12 órakor kísérik az akasztói temetőben.

Mint azt több lap is megírta: Stadler nevével a legtöbben akkor találkoztak először, amikor felhúzott egy stadiont a szülőfalujában, nem sokkal később pedig többmilliárdos adócsalással lefülelte az APEH, amiért börtönbüntetésre is ítélték.

Íme, Stadler József utolsó Facebook-bejegyzése:

A baon.hu így emlékezett meg róla:

66 évesen elhunyt Stadler József

Már sosem ébred fel a kómából a juhászból lett vállalkozó.

A 66 éves, hasnyálmirigyrákban szenvedő vállalkozó egy solti kocsmában dedikálta ötrészes könyvét 2017. november 8-án, amikor leszédült a székről. Stadler ellenkezett, nem akarta, hogy mentőt hívjanak hozzá, de a jelenlévők nem hallgattak rá és a mentők öt percen belül már a helyszínen is voltak. Stadler korábban már több agyvérzésen is átesett. Kis időre magához tért, azonban a kórházba szállítás közben kómába esett, azóta a dunaújvárosi kórház intenzív osztályán kezelték. Stadler József kedden elhunyt. A tragikus hírt a vállalkozó ügyvédje, dr. Balázs László Tibor megerősítette a Lokálnak. A lap információi szerint pár napja papot hívtak hozzá, aki feladta neki az utolsó kenetet, de családja és barátai bíztak a felépülésében.

Stadler József 1951-ben született egy Akasztó környéki tanyán. Már egészen fiatalon üzletelni kezdett, birkabőröket vásárolt fel a tanyákról, azokat adta el. Az első nagy üzlet akkor jött, amikor 1991-ben megtudta, hogy a hiány miatt központilag megemelik majd a sörösüvegek betétjének árát. Felvásárlásba fogott, ezzel ráadásul tovább szítva a hiányt, míg végül az addig 2 forintos betétet felemelték 6 forintra. „Csak az üvegeken tisztán hatvanmilliót kerestem” – emlékezett vissza később egy interjúkötetben. Hamarosan betört az orosz piacra is. „Kilencvenháromban nyolcvanezer vagon árut szállítottam hozzájuk, elsősorban élelmiszert. Magyarország összes bent ragadt, eladhatatlannak vélt készletét kitakarítottam” – beszélt erről az interjúkötetében.

Stadler Józsefé volt az első Bács-Kiskun megyei NB I-es focicsapat, a Stadler FC. A csapat mérkőzéseinek a Stadler által építtetett, sokáig az ország legmodernebb stadionjaként számon tartott akasztói Stadler-stadion adott otthont.

1994-ben Stadlert elrabolta pár csecsen, 100 millió forintot követeltek érte. Elmondása szerint az emberrablók sokáig kínozták, végül az asszony – mivel épp kifogytak a készpénzből – egy pécsi bankból vette fel a százmilliót, azzal fizetett. Utólag két emberrablót elkaptak a rendőrök, de a pénznek csak a fele lett meg.

Az első nagy botrányt az okozta, hogy az akasztói vállalkozó állítólag visszaigényelte az áfát Leonardo Az utolsó vacsora című képe után is (ami már csak azért is lehetetlen, mert az freskó). Stadler József ezt mindvégig tagadta, évekkel később így magyarázta a történteket: „Van egy Leonardo keresztnevű ukrán festő, ennek is megvettük egy képét. Eredeti orosz címe az Utolsó táncmulatság volt, a certifikáció is orosz nyelven volt hozzá, rosszul fordították le a címet. Pláne, hogy Leonardo nevű a festő, a kettőt összemosták, a sajtó felkapta, és az lett belőle, hogy megvettem Leonardo da Vinci freskóját.”

Nyolc osztállyal az egyetemen

2009-ben a Corvinus egyetemen tartott előadást Stadler József. A nyolc osztályt végzett akasztói vállalkozó közgazdászhallgatóknak adott tanácsot. Szerinte a sikeres vállalkozás titka a kitartás.

„Juhászként kezdtem édesapám mellett. Tizenöt évesen a juhok mellett aludtam, és félóránként felkeltem ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. A birkákból jó pénz jött, de rájöttem: a felvásárlásból még jobban meg lehet élni. A szocializmusban azt néztem, hogy mi a hiánycikk az országban. Nem tudtam beszerezni annyi dobozos sört és orosz pezsgőt, amit ne tudtam volna értékesíteni” – mondta akkor Stadler József.

A Stadler-stadion története

A Kiskőrösi Petőfi LC csapata hosszabb ideig alacsonyabb osztályban szerepelt, 1993-ban viszont megjelent Stadler József a csapat névadó szponzoraként, hamarosan klubtulajdonosaként. Jelentős összeggel segítette az egyesületet, amely az 1993–94-es idényben az NB II. Keleti csoportját megnyerve Bács-Kiskun megye történetének első NB I-es labdarúgócsapatává vált.

A feljutást követően új stadion épült Akasztón, amely hosszú ideig az ország legmodernebb stadionjaként adott otthont a Stadler FC mérkőzéseinek.

A STADLER-STADION pályája 110-szer 72 méter, mellette van még négy füves edzőpálya is. A lelátókon 21 ezer néző foglalhat(na) helyet. A Stadler-stadion Hotelben 120 szállóvendéget tudtak fogadni egykoron két-, három- és négyágyas szobákban. A komfortot szauna, merülőmedence és konditerem emelte. A létesítményhez tartozott még egy 80 férőhelyes étterem, egy 120 fős lakodalmasház, valamint bár és kaszinó is.

A csapat első idényében rögtön a középmezőnyben tartózkodott, az 1994–95-ös szezont a 9. helyen zárta. Ezt a teljesítményt a következő szezonban sikerült megismételnie.

Ezután azonban Stadler József ellen adóügyi vizsgálatok indultak, a csapat pedig 1996–97-ben 16. helyezése után csak osztályozóval maradt benn a bajnokságban. Az 1997-98-as idény pedig mindmáig a Stadler FC utolsó élvonalbeli szezonja volt. Stadler Józsefet elítélték, a csapat pedig csak becsületből játszotta végig a szezont, utolsó helyen végeztek, majd a másodosztályban már nem indultak el.

Kecskeméti cégé lett a stadion

2007-ben írtuk meg, hogy semmi köze már Stadler Józsefnek az akasztói stadionhoz. A stadion tulajdonosa egy kecskeméti kft. lett, mely még 2005-ben jutott jogerős bírói ítélettel az ingatlanhoz. A cégnek ugyanis több mint 700 milliós követelése volt a felszámolás alatt álló Stadler Kft.-vel szemben, és ennek ellenértékeként kapta meg a stadionépületet, a pályákat, a parkolókat, az utakat a felszámolótól.

Stadler József ekkor, azaz a 2005-ben történt tulajdonosváltást követően kereste meg ügyvédjével a kiskőrösi bíróságot. Állítva, hogy a stadionépület jelentős részét nem a Stadler Kft., hanem Stadler József magánszemély építette. Így mintegy 75 százalékos részt követelt magának a stadionépületből, az összes többit – a pályákat, az utakat és a parkolókat – pedig teljes egészében a magáénak mondta. A pert azonban 2007. februárban első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, majd májusban másodfokon, Szegeden is elvesztette. Fellebbezésnek nem volt helye és a 3 milliós perköltséget is meg kellett fizetnie Stadler Józsefnek.

A vállalkozó 2017 áprilisában a Facebookon jelentette be, hogy visszavásárolta az akasztói futballstadiont, ami a nevét viselte.

Borítókép: MTI / Ujvári Sándor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában