neki volt igaza

2020.05.26. 14:13

Elvetette Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását az illetékes parlamenti bizottság

Az olasz parlament felsőházának mentelmi bizottsága nem támogatja, hogy megvonják Matteo Salvini szenátor, a Liga párt vezetőjének mentelmi jogát az őt korábbi belügyminiszterként érintő újabb eljárásban, az Open Arms civilhajóval tavaly érkezett migránscsoport feltartóztatása miatt – jelentette be a bizottság kedden.

A közösségi oldalán reagáló Matteo Salvini köszönetet mondott a bizottság tagjainak, hangsúlyozva, hogy az Open Arms és a vele szállítottak „minden szabályt megsértve” érkeztek Olaszországba.

„A bizottság kimondta, hogy nekem volt igazam, csak a kötelességemet teljesítettem az olasz nép érdekében. Most a szó átkerül a szenátusba, meglátjuk, hogy a kormánypártok ragaszkodnak-e a bírósági tárgyaláshoz. Én nem adom fel”

- hangoztatta a volt belügyminiszter.

A 23 fős bizottság 13 tagja a mentelmi jog megvonása ellen szavazott. A bizottság véleménye útmutatóként szolgál a szenátus számára, amelynek június végéig kell szavaznia a kérdésben. A szenátor mentelmi jogának megvonásához a felsőház abszolút többségére lesz szükség.

Fordulatot jelentett, hogy közvetlenül a bizottsági szavazás előtt a kormánypárti Élő Olaszország (IV) bejelentette, hogy tagjai nem vesznek részt a voksolásban, mert nem tartják megalapozottnak a Matteo Salvinivel szembeni eljárást. Az IV egyebek között arra hivatkozott, hogy az Open Arms feltartóztatása nem az akkori belügyminiszter kizárólagos döntése volt, hanem a kormány is tudott róla.

A Matteo Renzi vezette IV döntését elemzők úgy magyarázták, hogy az IV ismét megmutatta a Giuseppe Conte vezette jelenlegi kormány többi pártjának, hogy az IV-re szükségük van.

Maurizio Gasparri, a bizottság elnöke elmondta, hogy nem az IV távolmaradása befolyásolta a szavazás eredményét. Salvini mentelmi jogának megvonása ellen szavazott – saját pártjával szemben – a szintén kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) egyik szenátora, valamint így voksolt a független frakció két bizottsági tagja is. Maurizio Gasparri megjegyezte, a bizottság elnökeként maga is a mentelmi jog megvonása elleni döntést támogatta, mivel az Open Arms feltartóztatását a korábbi római kormány „megosztó” döntésének tartja.

Orbán Viktor is támogatásáról biztosította Salvinit.

„A harcod jó harc. Veled vagyunk Matteo!”

- írta közösségi oldalán a magyar miniszterelnök.

A tavaly augusztusban belügyminiszterként ténykedő Matteo Salvini nem engedélyezte a Proactiva Open Arms nevű spanyol szervezet fedélzetén 164 migránssal közelítő hajójának, hogy olasz vizekre lépjen vagy kikössön, és tette ezt a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedéseinek értelmében.

Matteo Salvini mentelmi jogát egy másik ügyben február 12-án a szenátus megvonta, mivel szintén tavaly nyáron nem engedélyezte a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett migránsok azonnali partra szállását. A Gregoretti-ügyben októberben várják Salvinit meghallgatásra a szicíliai ügyészségre. Korábban, 2019 márciusában, a Diciotti hajó ügyében nem vonták meg Salvini mentelmi jogát, de akkor az M5S még a Liga kormányszövetségese volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában