sorfal

2020.09.08. 12:22

Emberi pajzsként használják a fehér tüntetőket a fekete BLM-aktivisták

„Fehér pajzsnak” nevezték a BLM-tüntetésen a fehér résztvevőket, akiket arra kértek, hogy az első sorba álljanak, védve a fekete bőrű tüntetőket.

Rochesterben a hétvégi BLM-megmozduláson a tüntetők a városházához vonultak, ahol azt kérték a jelenlévőktől, hogy úgy sorakozzanak fel, hogy a fehér bőrű emberek legyenek a fronton, takarva a többieket – írja a V4NA hírügynökség.

A The Post Millennial szerint a jelenségre két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a tüntetők úgy vélik, a rendőrök kevésbé hajlandóak megtámadni a fehér tüntetőket. A másik viszont az, hogy a fekete bőrű tüntetők szerint a fehér emberek jobban megérdemlik a könnygázt és az egyéb tömegvisszaverő fegyvereket.

A rochesteri tüntetésről egy felvétel is megjelent, amin az utasítások hallatszanak. Valaki azt mondja a háttérből, hogy azok a fehér emberek, akik rendelkeznek védőpajzzsal, menjenek a tömeg elejére, a feketék pedig maradjanak középen. Ezután egy nő elkezdte kiabálni, hogy „fehér pajzsok”, majd nekik adott ki utasításokat egy fekete férfi is.

A mostanihoz némileg hasonló eset történt a tüntetések által rendkívüli módon sújtott Portlandben néhány héttel ezelőtt. Akkor több édesanya, köztük még terhes nők álltak falat a bíróság előtt azért, hogy a tüntetőket megvédjék a rendőri erőszaktól.

As usual, Riot Ribs has everything you could ever need, including a cooler full of dry ice! pic.twitter.com/T7Er1aQW0O

— Lindsey Smith (she/her) (@LindseyPSmith7) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">July 19, 2020

Címkék#blm#v4na

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában