léggömbökről

2020.06.22. 06:22

Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett

Már az elmúlt hetekben is heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen.

Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett – közölte a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség hétfőn.

A KCNA szerint a fővárosi kiadók és nyomdák ennyi röplapot készítettek el, tükrözve a társadalom minden rétegéhez tartozó emberek haragját és gyűlöletét. A röplapokat különféle eszközökkel, köztük mintegy háromezer léggömbbel szórják szét, amelyek képesek mélyen berepülni Dél-Korea területére.

„Közeleg a megtorló büntetés ideje” – írta a hírügynökség, de nem közölte ennek dátumát.

Szakértők szerint csak napok kérdése a röplapszórás megkezdése, és nincs kizárva, hogy az 1950-53-as koreai háború kitörésének csütörtöki évfordulójához fogják azt időzíteni.

Észak-Korea az elmúlt hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, a múlt héten pedig bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös keszongi összekötő iroda épületét, és katonákat vezényelt korábban kiürített őrhelyekre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe.

Phenjan ezzel válaszolt arra, hogy Szöul nem vetett véget az észak-koreai menekültekből és dél-koreai aktivistákból szerveződő csoportok kampányának, a kommunista rezsimet bíráló röplapok terjesztésének az országban.

A röpcédulákat apró hőlégballonok segítségével szórták szét Észak-Korea felett a déli határ közelében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában