Ország-világ

2020.07.26. 08:09

Észak-Korea hivatalosan is regisztrálta az első fertőzésgyanús esetet

A tájékoztatás szerint egy olyan férfinál áll fenn a fertőzés lehetősége, aki nemrég tért vissza Keszong városba a szomszédos Dél-Koreából, ahová illegális úton távozott mintegy három évvel ezelőtt.

Észak-Korea hivatalosan is regisztrálta szombaton az első, koronavírus-fertőzés gyanúját felvető esetet, ezért összehívták a kormányzó Koreai Munkapárt központi bizottságának rendkívüli ülését – jelentette a KCNA állami hírügynökség.

A tájékoztatás szerint egy olyan férfinál áll fenn a fertőzés lehetősége, aki nemrég tért vissza Keszong városba a szomszédos Dél-Koreából, ahová illegális úton távozott mintegy három évvel ezelőtt.

Közölték: az illető koronavírus-gyanús tüneteket produkált, ezért karanténba zárták őt, és megpróbálják felderíteni, hogy kikkel léphetett kapcsolatba.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szükséghelyzetet rendelt el, valamint utasított Keszong lezárására.

Ez lehet az első fertőzési eset, amelyről hivatalosan beszámolnak a helyi hatóságok, amelyek eddig tagadták a vírus jelenlétét a távol-keleti országban.

Észak-Korea a szokásosnál is szigorúbb határzárat rendelt el a járványhelyzet miatt, és ezreket különítettek el, a korlátozásokat azonban az utóbbi hetekben már lazították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában