igazságszolgáltatás

2018.10.09. 06:02

Év végén hirdethetnek ítéletet a vörösiszap-perben

A katasztrófa nyolc éve történt, az iszap több települést öntött el, kioltotta tíz ember életét, és több száz milliárd forintos kárt okozott.

Kolontár, 2015. október 4. A vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulóján tartott fáklyás felvonulás résztvevõi Kolontáron 2015. október 4-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Győri Törvényszék várhatóan ez év végén vagy jövő januárban hozza meg az új elsőfokú ítéletet a vörösiszap-perben – írta a Magyar Hírlap kedden a Győri Törvényszék sajtószóvivőjére hivatkozva.

Havasiné Kulcsár Petra elmondta: az ítélethirdetést megelőzően a novemberi tárgyalási napokon kerül sor a perbeszédekre.

A Mal Zrt. ajkai telephelyén 2010. október 4-én szakadt át a X. számú vörösiszap kazetta fala. A kiömlő hatalmas mennyiségű lúgos zagy elöntött több települést, kioltotta tíz ember életét, és több száz milliárd forintos kárt okozott – idézte fel a lap.

A vörösiszap-perben először a Veszprémi Törvényszék járt el, amely a több éven át tartó tárgyalássorozat végén, 2016 januárban minden vádpont alól felmentette az ügy tizenöt vádlottját. Az ügyészi fellebbezés nyomán az ügy másodfokon folytatódott a Győri Ítélőtáblán, amelynek bírói tanácsa hatályon kívül helyzete a törvényszék elsőfokú ítéletét, és új elsőfokú eljárás lefolytatását rendelte el. A megismételt eljárás azonban már nem Veszprémben, hanem Győrben zajlik.

Borítókép: A vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulóján tartott fáklyás felvonulás résztvevői Kolontáron 2015. október 4-én./ MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában