kapcsolatok

2021.03.04. 06:07

Ez lehet a Fidesz és az Európai Néppárt szakításának hat lehetséges oka

Azzal, hogy a Fidesz elhagyta az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióját, lényegében véget ért a két éve tartó dráma az EU kereszténydemokrata ernyőpártja és annak legnagyobb létszámú delegációja között – írta ma a Mathias Corvinus Collegium (MCC) honlapján Boris Kálnoky. Az MCC médiaiskolájának vezetője hat pontban foglalt össze az események mozgatórugóit és következményeit.

„A németek mindeddig megvédték a Fideszt, de ez most véget ért. A Fidesz azelőtt távozott, hogy kizárták volna” – közölte Boris Kálnoky, az MCC médiaiskolájának vezetője, majd hat pontban összefoglalta, hogy mik voltak azok a politikai számítások, amelyek ehhez a döntéshez vezettek, és mik lehetnek a következmények – írja a Magyar Nemzet.

1. Választási év van Németországban:

Ezzel kapcsolatban úgy véli, a CDU új vezetője, Armin Laschet koalíciót szeretne létrehozni a Zöldekkel (akárcsak Markus Söder, a CSU elnöke, aki a potenciális ellenfele a kancellári posztért vívott küzdelemben). A Zöldek a CDU Orbánnal való együttműködését tartják a legnagyobb akadálynak a közös együttműködés szempontjából, ezért lényegében fel kellett áldoznia Orbánt.

2. Magyarország jó kapcsolatban fog maradni Németországgal és a többi tagországgal:

Magyarország súlya sem fog csökkenni sem az EU-ban, sem a tagállamokkal létesített bilaterális kapcsolatokban. „Magyarország továbbra is az EU tagja, a Fidesz hatalmon van, és bárki, aki együtt akar működni az országgal, azt továbbra is meg fogja tenni” – írta a szerző.

3. A német-magyar kapcsolatok szervezeti struktúrája meg fog változni:

„A CDU-hoz és a CSU-hoz kötődő pártalapítványok mindeddig fontos szerepet játszottak a kormányok közötti diplomáciai üzenetváltásban, közelebb hozták a két oldal szereplőit konferenciák, pódium és háttérbeszélgetések szervezésével. Ez a tevékenység nem folytatódik tovább, ha a Fidesz nem csak a frakciót, hanem magát az EPP-t is elhagyja. Ezzel a pártalapítványok gyakorlatilag irrelevánssá válnak” – véli Boris Kalnoky.

4. Az EPP frakciója kisebb lesz:

Az MCC médiaiskolájának vezetője kitért rá, hogy a Fidesz nélkül az EPP frakciója egy kisebb, „nyugatiasabb” és „liberálisabb” képviselőcsoporttá válik, amelynek csökken a súlya, az pedig egyelőre nem világos, hogy a Fidesz az EPP-t is elhagyja, vagy csak a parlamenti képviselőcsoportot.

5. Magyarország nagy témái már kevésbé jelentősek:

„A migráció mint választási téma már nem olyan fontos, ez az üzenet már nem mozgósítja a szavazókat” – írta Kálnoky, hozzátéve: „a CDU/CSU-nak szüksége volt Magyarországra az új uniós költségvetés és a Covid-válságot követő helyreállítási alap elfogadásához, melyek Angela Merkel presztízs projektjének számítanak. Mindez megvalósult, így már nincs szükség Magyarországra”.

6. Mindez akár egy újabb győzelmet is eredményezhet Orbán számára:

„A Fidesz számára (éppúgy, mint a CDU/CSU számára is) ez a lépés kitűnő a választási kampány szempontjából. A Fidesz mindig is sikeresen alkalmazta azt a narratívát, amelyben szembeállította az elnyomó, igazságtalan EU-t a becsületes, bátor Magyarországgal. Ez ismét működhet” – zárta írását a szerző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában