visszaélések

2021.09.14. 14:54

Ezrek tüntettek a tálibok ellen Kandahárban egy tömeges kilakoltatás miatt

Az ellen tiltakoztak, hogy háromnapos határidővel lakoltatták ki egy katonai tiszti lakótelep lakóit, mintegy háromezer családot.

Ezrek tüntettek a tálibok ellen Kandahárban kedden, miután háromnapos határidővel kilakoltatták egy katonai tiszti lakótelep lakóit, mintegy háromezer családot – közölte egy volt kormányzati tisztségviselő.

A tiltakozók a kandahári kormányzó otthona előtt gyülekeztek.

A helyi médiában megjelent felvételek szerint a tömeg eltorlaszolt egy utat a városban.

A szóban forgó területen eddig az afgán biztonsági erők és családjaik éltek, közülük sokaknak csaknem harminc éve ez a körzet az otthonuk.

A tálibok egyelőre nem kommentálták az értesülést.

A tálibok egy hónapja vették át a hatalmat Afganisztánban, azóta elszórtan került sor tüntetésekre ellenük. A megmozdulások néha halálos összecsapásokba torkollottak. A tálib vezetők korábban azt ígérték, hogy minden visszaélést kivizsgálnak. Egyúttal felszólították a tüntetőket, hogy kérjenek engedélyt a tiltakozásokhoz.

Az ENSZ pénteken figyelmeztetett, hogy a tálibok egyre gyakrabban adnak erőszakos választ a békés megmozdulásokra.

Eközben a radikálisok egyik szóvivője, Szulail Sahín a Twitteren próbálta csillapítani a kedélyeket, miután olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy a tálib vezetésen belül halálos kimenetelű hatalmi harcok zajlanak.

Abdul Gáni Baradar molla, a kormányfő helyettese él – nyomatékosította Sahín. Bizonyítékként egy felvételt is közzétettek a vezetőről.

Afganisztánban azt híresztelik, hogy Baradar a napokban életét vesztette egy lövöldözésben, amelyre az elnöki palotában került sor hívei és Szirádzsuddín Hakkáni belügyminiszter tábora között. Egy ideje sem Baradar, sem a tálibok legfőbb vezetője, Haibatullah Ahundzada nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A tálibok korábban igyekeztek titokban tartani magas rangú vezetőik halálát: azt is csak két évvel később erősítették meg, hogy elhunyt a mozgalmat alapító Omár molla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában