OBH-konferencia

2019.10.10. 20:21

Farkasfalka és halálkamion – a bírósági kommunikáció kihívásai

Nemzetközi kommunikációs konferenciát szervezett az Országos Bírósági Hivatal, arra keresve a választ, hogy hogyan nyerhetik el a bizalmat a bírósági kommunikáció eszközeivel.

Forrás: OBH

Fotó: birosag.hu

A bizalomépítés a központi témája az Országos Bírósági Hivatal nemzetközi kommunikációs konferenciájának, amelyet immár hetedik éve rendez meg a bírósági szervezet – olvasható a hivatal közleményében.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepélyes megnyitójában a bírákba és a bíróságba vetett közbizalom jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a bizalom erősítése a bírósági kommunikáció talán leglényegibb feladata.

A szakmai előadások sorát Besnyi Erika nyitotta meg. A neves tréner közvetlen hangvételű, szórakoztató előadásában a bizalom pszichológiai aspektusait járta körül. Prezentációjának kifejezetten nagy sikere volt, interaktív formában ugyanis magát a közönséget is bevonta előadásába.

A frontális előadások a társadalmilag vitatott, un. high-profile ügyek kommunikációjával folytatódtak:

a spanyolországi Pamplonában történt, ún. „Farkasfalka-ügy” kommunikációjáról José María Ortega Martínez de Victoria, a Spanyol Igazságügyi Hivatal Kommunikációs Osztályának vezetője tartott előadást.

Őt a „halálkamion” néven ismertté vált ügy kommunikációjának bemutatásával Lele Zsófia, a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese követte.

A nap további részében a bíróságok kulturális missziója és a belső kommunikáció volt a téma, olyan neves előadók szemszögéből megmutatva, mint Iveta Jaudzema, a Lett Legfelsőbb Bíróság nemzetközi kommunikációért felelős munkatársa, és John Coughlan, az Európai Jogakadémia kommunikációért felelős igazgatóhelyettese.

A konferencia második napján a résztvevők workshopokban dolgozzák fel a nyitónap témáit.

A VII. Bíróság és Kommunikáció Nemzetközi Konferenciára idén 19 országból mintegy 80 vendég érkezett: többek között Németország, Spanyolország, Lengyelország, Horvátország, Lettország, Bulgária, Albánia, Románia is képviselteti magát, a résztvevők közül többen visszatérő vendégek.

Borítókép:

A VII. Bíróság és Kommunikáció Nemzetközi Konferencia résztvevői Handó Tünde, az OBH elnöke megnyitó előadását hallgatják a Magyar Igazságügyi Akadémián 2019. október 10-én

Forrás: birosag.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában