megalapozatlanság

2019.05.14. 13:13

Felmentették az anyát, aki a vád szerint meg akarta öletni gyermekét

Állítólag a nagypapát bízta volna meg a gyilkossággal, ám erre nem találtak bizonyítékot.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, vagyis az anya elhatározta, hogy ráveszi édesapját, a másodrendű vádlottat, aki könnyen befolyásolható, 2012 óta cselekvőképességét korlátozó gondnokság alatt áll, hogy ölje meg a nő gyermekét, vagyis saját unokáját – írja a Kemma.hu.

A tatai asszony a vádirat szerint a buszvégállomásra ment, babakocsiban vitte magával gyermekét. Itt találkozott a másodrendű vádlottal vagyis apjával, akivel együtt elindultak a Cseke-tó felé. A tó partján egy fás-bokros részhez tolták a babakocsiban ülő gyereket. Miközben az anya figyelte, jön-e valaki, apja a babakocsiban ülő gyerek nyakát körülbelül 40-50 másodpercen át, kis erővel, két ujjal szorítani kezdte, azonban amikor látta, hogy a baba arca kékülni kezd, abbahagyta a fojtogatást.

A vádirathoz képest azonban a bíróság szerint nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy az anyának volt olyan célja, hogy a gyermekét megölje, ahogyan az sem bizonyítható, hogy erre kérte az édesapját.

A Tatabányai Törvényszék 2019. január 25-én kihirdetett ítéletében az elsőrendű vádlottat, az anyát bizonyítottság hiányában felmentette az ellene felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól, a másodrendű vádlottat testi sértés bűntette miatt 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyész az elsőrendű vádlott esetében megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezés iránt fellebbezett akkor, azonban a fellebbezést május 6-án a Győri Fellebbviteli Főügyészség visszavonta, ezzel az ítélet az elsőrendű vádlott esetében is jogerőssé vált.

Az anya a januári, elsőfokú tárgyalás után a Kemma.hu-nak azt mondta:

„a legfájdalmasabb az volt, hogy ebben a másfél évben nem lehettek velem a gyerekek. Ahhoz képest, hogy életfogytiglant akartak adni, meg pletykákra akartak adni, az óvoda meg a szakszolgálatok alátámasztották, hogy gondos anya voltam, és az is leszek a jövőben is.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában