feszült pillanatok

2019.07.09. 16:47

Fenyegetés miatt kiürítették a kölni központi mecsetet

A lezárásra azért volt szükség, mert pokolgépes merénylettel fenyegették meg az imaházat.

Kiürítette és lezárta kedden a rendőrség a németországi török iszlám közösség, a Ditib központi mecsetjét és környékét Kölnben egy fenyegető levél miatt.

„A levél tartalma olyan súlyos fenyegetést tartalmazott, hogy haladéktalanul cselekednünk kellett” – húzta alá a rendőrség szóvivője, aki mindazonáltal a nyomozásra hivatkozva nem árulta el, hogy mi volt a levélben. A Ditib viszont arról számolt be, hogy pokolgépes merénylettel fenyegették meg az imaházat.

A hatóság tájékoztatása szerint az épületegyüttest rendőrök serege kutatta át, és délután a Twitteren tudatták, hogy az épületegyüttes átvizsgálása befejeződött, és semmi gyanúsat nem találtak. Zekeriya Altug, a Ditib szóvivője tájékoztatása szerint a mecset kiürítése rendben, nyugodtan zajlott, de azt nem tudta megmondani, hogy hányan voltak a komplexumban, amely a legnagyobb muszlim vallási épületegyüttes Németországban. Reggel két iskolai osztály is felkereste a mecsetet.

„Aggódunk. Félünk. Úgy érezzük, egyre több támadás ér mostanában mecseteket” – hangoztatta a Ditib szóvivője. A hatóságok közveszéllyel fenyegetés és közrend megzavarása miatt indítottak nyomozást.

A kölni központi mecsetet tavaly Recep Tayyip Erdogan török elnök avatta fel. A mecset kupolája több mint tíz emelet magas, minaretjei pedig 55 méter magasan nyúlnak az égbe. A komplexumban működik a Ditib országos központja, emellett pedig könyvtár, több szemináriumterem és üzlet is működik a komplexumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában