Ország-világ

2020.09.20. 22:15

Fidesz-KDNP győzelem több időközi önkormányzati választáson

Hat településen rendeztek vasárnap időközi önkormányzati választásokat, a választások között több is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban.

Mondok Józsefet (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum) választották a Bács-Kiskun megyei Izsák polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson – közölte az izsáki önkormányzat jegyzője.

Nagy Attila Egon elmondta, hogy a szavazóköri jegyzékben 4822 választópolgár szerepelt, közülük 2548-an jelentek meg a hat szavazókörben. Mondok József 1491 szavazatot szerzett, míg Varga Istvánra (független) 1035-en voksoltak, 22 szavazat érvénytelen volt. A szavazóköri jegyzékben 4822 választópolgár szerepelt, közülük 2548-an jelentek meg a hat szavazókörben.

Mondok József már volt korábban Izsák polgármestere, 1998-tól öt cikluson át, összesen 21 évig vezette a települést, és 2019-ben is indult a tisztségért. Tavaly ősszel 39 szavazattal a független Kutas Tibor nyerte meg a választást, aki idén június 18-án, közösségi oldalán jelentette be, hogy még aznap lemond tisztségéről.

A Pest megyei Ráckevén Gudra Zsuzsanna és Bécsi Balázs szerzett a Fidesz-KDNP színeiben önkormányzati képviselői mandátumot.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vatta új polgármestere Birinyi László lett. A posztért öt független jelölt indult.

Hét független jelölt közül Szaniszló Jánost választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő polgármesterévé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában