konfliktus

2019.05.19. 13:00

Forradalmi Gárda parancsnoka: Irán nem akar háborút

Washington és Teherán között azt követően romlott meg a viszony, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut.

Irán nem akar háborút – állította vasárnap az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.

„Köztük és köztünk az a különbség, hogy ők félnek a háborútól, és nincs meg az akaratuk hozzá” – mondta Hosszein Szalami, az iráni fegyveres erők elitcsapatának számító egység alig egy hónappal korábban kinevezett vezetője, vélhetőleg az Egyesült Államokra és térségbeli szövetségeseire utalva.

Korábban több nyugati és arab tisztségviselő aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség fokozódása háborúhoz vezethet a Perzsa-öbölben. Washington és Teherán között azt követően romlott meg a viszony, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut. Washington arra hivatkozott, hogy Teherán nem tett eleget a szankciók feloldásáért cserébe vállalt kötelezettségeinek.

Az iszlám köztársaság a múlt héten leszögezte: nem fog eleget tenni a szerződés rá eső részének, ha az atomalku fennmaradását támogató európai aláírók nem enyhítik valahogy az olajipart és a bankszektort sújtó szankciókat.

Néhány nappal később Washington Teheránból érkező fenyegetésre hivatkozva úgy döntött, hogy a térségbe vezényli az Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozót, és B-52-es nehézbombázókat küld egy katari amerikai légi támaszpontra.

Ezt követően múlt vasárnap ismeretlen tettesek szabotázst követtek el négy kereskedelmi hajó ellen az Ománi-öbölben, a Hormuzi-szoros bejáratánál, két nappal később pedig a jemeni lázadók drónokkal támadtak szaúdi olajipari létesítményeket. Rijád Teheránt vádolta a dróntámadás elrendelésével, amerikai kormányzati források pedig felvetették, hogy a tengeri szabotázs mögött is az iszlám köztársaság állhat. Irán tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában