Járvány

2020.03.04. 16:57

Franciaországban csak vényre kapható védőmaszk

Emmanuel Macron bejelentette, hogy mivel a megnövekedett kereslet miatt hiánycikk lett Franciaországban az egészségügyi védőmaszk, az állam lefoglalja az összes készleten lévőt, hogy azokat a betegek és az ápolók rendelkezésére bocsáthassák. Az utóbbi pár napban az ország több kórházából is loptak el maszkokat, a gyógyszertárak pedig csak vény ellenében adhatnak el belőle.

Egy hét alatt rohamosan megnőtt a koronavírusos fertőzöttek száma Franciaországban, míg a múlt héten csupán 12 betegről tudtak, szerdára már 212 esetről és négy halálos áldozatról érkezett jelentés, ezzel arányosan pedig megnőtt az egészségügyi védőmaszkok és a kézfertőtlenítők iránti kereslet is – számolt be róla a V4NA hírügynökség. Hiába árulnák ezeket a kellékeket egyre borsosabb áron a patikák, ha nincs mit eladniuk, ugyanis hiánycikk lett a maszk az egész országban.

Az egészségügyi dolgozók és a koronavírusos betegek védelme érdekében ezért a francia kormány úgy határozott, hogy május 31-ig lefoglalja az ország összes készleten és gyártás alatt lévő FFP2 típusú, egyszer használatos védőmaszkját.

Az országban beindult a maszklopás is, egyre több kórházból tűnnek el a védőfelszerelések, Párizsban 8300 szájmaszkot és 1200 palack alkoholos fertőtlenítő oldatot loptak el, Marseille-ben pedig 2000 maszknak veszett nyoma, ezek szintén egy kórházból tűntek el, valamint a nantes-i kórház dolgozói is azt tapasztalták, hogy rejtélyes módon megfogyatkozott a szájmaszkok száma.

Mivel egyes árusító helyeken irreálisan magas áron kínálták a kézfertőtlenítő szereket, Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter bejelentette, hogy rendelettel fogják szabályozni az eladási árat, ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg hiánycikknek számít a kézfertőtlenítő. A miniszter szerint azonban a szappannal történő rendszeres kézmosás ugyanolyan hatékony védelmet jelent a kórokozók ellen.

Sibeth Ndiaye kormányszóvivő a France Inter közrádiónak adott interjújában bejelentette, hogy arra utasították a francia gyógyszertárakat, hogy ezentúl csak orvosi vényre vagy csak egészségügyi alkalmazottaknak adjanak el védőmaszkot.

A maszkok iránti megnövekedett kereslet azonban nem csak Európában jellemző, a CNN arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban szintén elkezdték felvásárolni az emberek az egyre drágábban árult maszkokat, több kínai származású amerikai állampolgár postán küldi a maszkot Kínában élő rokonainak. A tömeges felvásárlás miatt a tengerentúli országban is félő, hogy nem jut majd elég védőmaszk az egészségügyi dolgozók számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában