Járvány

2021.06.03. 06:02

Franciaországban június 15-től a 12 és 18 év közöttiek is oltakozhatnak

Az államfő üdvözölte, hogy a felnőtt lakosság fele már felvette az első vakcinadózist, de továbbra is nagyon nagy óvatosságra kérte a franciákat.

Franciaországban június 15-től a 12 és 18 év közöttiek is beoltathatják magukat a koronavírus ellen – jelentette be szerdán Emmanuel Macron államfő az ország délnyugati részén tett látogatásán.

Tájékoztatása szerint az oltási kampány kiszélesítéséről a Pfizer által gyártott vakcinával a 12 évet betöltött kiskorúak számára az elnöki hivatalban szerda délelőtt tartott ülésén döntött az egészségügyi védelmi tanács, miután az egészségügyi főhatóság az Európai Gyógyszerügynökség pénteken kiadott ajánlására alapozva jóváhagyta az eddigi 18 éves korhatár további csökkentését.

Az államfő azt is üdvözölte, hogy a felnőtt lakosság fele már felvette az első vakcinadózist, ami szerinte valódi mérföldkövet jelent az oltási kampányban.

Eddig 26,2 millióan, a teljes lakosság 39, a felnőtt lakosság fele kapta meg az első dózist, míg 12,4 millióan, a teljes lakosság 18,6, a felnőttek 22 százaléka mindkét adagot.

Az elnök ugyanakkor továbbra is nagyon nagy óvatosságra kérte a franciákat, miután az ország dél-nyugati és nyugati területein, elsősorban a 30 év alattiak körében ismét elkezdett terjedni a vírus, és ezeken a területeken a reprodukciós ráta 1 fölé emelkedett.

A járvány egy hónappal ezelőtti tetőzése óta felére esett vissza a kórházban ápoltak száma, jelenleg 15 ezer fertőzött van a kórházakban, köztük a súlyos betegek száma 2754 az egy hónappal ezelőtti 6 ezerhez képest, a napi esetszám átlaga pedig az elmúlt hét napban már csak 8 ezer volt, a reprodukciós ráta országos átlaga 0,8.

Miközben országos szinten a járvány napról napra visszahúzódik, Gabriel Attal kormányszóvivő szerdán a kormány aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a korlátozások feloldásának egy hét múlva esedékes újabb folytatása előtt a dél-nyugati Nouvelle-Aquitaine és Occitanie régióban a vírus terjedése ismét erősödést mutat.

„Jóllehet a vírus terjedésének globális szintje a tavaly ősz eleji szintnek felel meg, figyelmeztető jelek jelentek meg egyes régiókban” – mondta a kormányszóvivő. „Nouvelle-Aquitaine-ben a reprodukciós ráta 1 fölé emelkedett, ami azt jelenti, hogy a vírus ismét kezd teret nyerni” – tette hozzá. A kórházban ápolt fertőzöttek száma azonban ezekben a régiókban sem emelkedett egyelőre.

Eközben a Marseille székhelyű déli Bouches-du-Rhone megye prefektúrája viszont azt jelentette be, hogy a szájmaszk viselése már nem kötelező a tengerpartokon, a parkokban és a játszótereken, miután a megyében jelentősen lelassult a járvány terjedése, de az utcán és a zárt nyilvános helyeken továbbra is kötelező viselni.

Emmanuel Macron szerdán jelezte, hogy a maszkviselés kötelezettségének feloldása az országban nem egységes lesz, hanem helyi szinteken dönthetnek róla a prefektúrák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában