Rossz példa

2018.08.24. 10:59

Gyerekeivel ment lopni az apa

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki két lányával és egy nővel ment lopni egy salgótarjáni áruházba úgy, hogy a kitervelt feladatokat felosztották egymás között – tájékoztatott a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken.

Bóna Gyula elmondta: a vád szerint az elkövetők 2017. december 20-án akartak játékkonzolhoz való lemezeket lopni az áruvédelmi eszköz kijátszásával, ehhez a férfi alufóliával bélelt ki egy hátizsákot. A játékprogramokat az apa és két lánya válogatta össze, és egy bevásárlókosárba pakolta, míg a nő a ruházati osztályon várakozott. Amint a – közel 80 ezer forint értékű – lemezeket kiválasztották, az egyik fiatalkorú lány a ruházati osztályra ment, ott kosarat cserélt a nővel, majd apjával és testvérével kiment a boltból.

A nő a játéklemezekkel megpakolt kosarat a próbafülkébe vitte, ahol bepakolta azokat az alufóliával kibélelt hátizsákba, és a próbafülkéből már üres kosárral távozott. Amikor azonban elhagyta a pénztár vonalát, az őt mindvégig figyelő biztonsági szolgálat feltartóztatta, és értesítette a rendőrséget.

A főügyész közölte: a Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már hasonló bűncselekmények miatt büntetett férfival szemben végrehajtandó, míg a nővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

 

Címkék#lopás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában