Ország-világ

2021.03.05. 15:34

György István: az oltási program rendben halad, csak a hétvégére tervezett AstraZeneca-oltást halasztják

Az oltási program rendben halad, csak a hétvégére tervezett AstraZeneca-oltást halasztják – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

Csütörtökön 77 ezer 513 oltást adtak be, az egész héten várhatóan több mint 400 ezret fognak. Ebből 114 ezer 660 Pfizer vakcinát a kórházi oltópontokon, több mint 40 ezer Modernát a szociális intézményekben, 250 ezer Sinopharmot pedig a háziorvosok adnak be a hét folyamán. Folytatódik az oltás az egészségügyben és a szociális intézményekben, a terv szerint a következő napokban több mint 400 ezer vakcinát adnak be – mondta az államtitkár.

Hozzátette: eddig összesen 862 ezer 953 első oltást adtak be, és 279 ezer 727 másodikat.

Közölte: „Összesen túl vagyunk már az 1 millió 142 ezer szúráson”, ami 10,9 százalékos átoltottságot jelent, ezzel Magyarország Európában a 3. helyen áll. „Ütemesen és jól haladunk, ez a dinamizmus optimizmusra ad okot” – mondta György István.

Mintegy 74 ezer AstraZeneca esetében az sms kiértesítéses technika „a regisztráltak és az állami adatbázis közötti gyakorlatban jelentkező szinkronizációs problémák miatt most felfüggesztésre kerül”, de nemsokára beoltják azokat, akik már kaptak értesítést. Ők rövidesen új értesítést kapnak sms-ben.

„Mindenkitől elnézést kérünk, akinek ez kellemetlenséget okozott” – mondta az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában