Megszólalt az elhunyt gyászoló lánya

2018.03.14. 09:55

„Hadházy sanyargatta az apámat!”

Hadházy Ákos elhunyt szomszédjának lánya megerősítette, az LMP-s politikus éveken át gyötörte az idős nyugdíjas édesapját, hogy megszerezze annak lakását.

Forrás: mti

Hadházy Ákos először eltartási szerződéssel próbálkozott a nyugdíjasnál, ám az idős férfi elutasította az ajánlatot. A politikus ezután erőszakos módszerekkel próbálta elérni a célját – olvasható a Bors cikkében.

Hadházy például önkényesen felújíttatta a háromlakásos társasház tetőszerkezetét mintegy két és fél millió forintért, majd lakógyűlési határozatra hivatkozva arra kötelezte Acsádi Róbertet, hogy félmillió forinttal járuljon hozzá a javítási költségekhez.

Az elhunyt nyugdíjas lánya a TV2-nek elmondta, hogy Hadházy szándékosan hozta lehetetlen helyzetbe apját.

– Saját akaratából a Hadházy Ákos megcsináltatta a tetőt úgy, hogy nem is szólt apukámnak, és akkor lebontotta és a hátsó részénél utána felújította – mondta Acsádi Szilvia.

Acsádi Róbertnek tehát két hét alatt több mint fél millió forintot kellett volna előteremtenie. Miután a nyugdíjas férfi nem tudott fizetni, Hadházy beperelte. Acsádi havi 70 ezer forintos nyugdíjából ezért 27 ezer forintot vontak le minden hónapban.

Előfordult, hogy emiatt tűzifára se tellett, ezért egész nap fagyoskodnia kellett. A gyógyszereit sem tudta mindig kiváltani. Acsádi Szilvia szerint az apja embertelen körülmények között élt, és egyre többször került kórházba.

– Meg én is jártam oda, meg bevitettem, volt bent tüdőgyulladással is, aztán még elintéztem, hogy tovább maradhasson bent a kórházban – folytatta a lánya.

Hadházy azonban nem állt meg ezen a ponton, hogy megkeresítse a szomszédja életét. Elzárta az idős férfi vízvezetékét, egy másik alkalommal pedig még az áramot is lekapcsolta az idős férfinál.

Acsádi Róbert korábban a TV2-nek elmondta, hogy Hadházy Ákos miatt éveken át félelemben élt. Attól rettegett, hogy Hadházy a pereskedés során kilakoltatja őt.

– Minden hónap huszadikáig, ha egy napot kések, akkor már kitehet a lakásomból – mondta Acsádi Róbert.

Borítókép: Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke sajtótájékoztatót tart az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülése után, a Parlamentben 2017. február 15-én

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában