zuhanás

2018.08.04. 07:17

Halálos helikopterbaleset történt Szibériában

Egy teherszállító helikopter emelőszerkezetébe akadtak a rotorlapátjai a vizsgálat első adatai szerint annak a Mi-8-as utasszállító helikopternek, amely szombat hajnalban az észak-szibériai Krasznojarszki területen, Igarka városától 180 kilométerre északra lezuhant, a rajta lévő 15 utas és 3 tagú személyzet halálát okozva – erről tájékoztatta a Rosznyefty orosz kőolajipari vállalat az orosz TASZSZ hírügynökséget.

A szerencsétlenül járt helikopteren az RN-Vankor (a Rosznyefty leányvállalata) és vele szerződésben álló vállalatok dolgozói utaztak. A súlyos baleset ügyében a hatóságok büntetőeljárást rendeltek el, amelynek lefolytatásával az orosz Nyomozó Bizottságot bízták meg. Több szálat vizsgálnak, köztük a pilóta esetleges hibáját.

A helikopter a Vankor-Purpe útvonalon haladt, és a felszállás helyétől nem messze zuhant le. Az időjárási viszonyok megfelelőek voltak. A 2010-ben gyártott gép jó műszaki állapotban volt, és egy gyakorlott, 33 éves pilóta vezette, aki már mintegy 6 ezer nyári órát repült.

A teherszállító helikopter, amelynek a terhet emelő szerkezetébe akadtak bele az utasszállító helikopter rotorszárnyai, nem sérült meg, és baj nélkül leszállt a vankori repülőtéren.

Az orosz Államközi Légiközlekedési Bizottság (MAK) bizottságot állított fel a katasztrófa okainak tisztázására. A helikopter fekete dobozait szintén a MAK fogja megvizsgálni. Ezek megfelelő állapotban vannak, de hogy a rajtuk rögzített adatok alkalmasak-e megfejtésre, csak a dobozok felnyitása után lehet megállapítani.

A Rosznyefty közleményében jelezte, hogy anyagi és szociális segítséget nyújt az áldozatok hozzátartozóinak.

Nurszultan Nazarbajev kazah elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőnek küldött táviratban fejezte ki részvétét a súlyos baleset miatt, Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pedig a Twitteren közreadott orosz nyelvű üzenetben adott hangot együttérzésének Oroszország, az orosz nép és az áldozatok hozzátartozói iránt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában