Telefonos terrorizmus

2017.09.13. 02:00

Hamis bombariadók sorozatával ijesztgettek szerte Oroszországban napokon át

Névtelen telefonálók által bejelentett bombariadók miatt közintézményeket, pályaudvarokat, reptereket, piacokat, szállodákat, filmszínházakat és bevásárlóközpontokat ürítettek ki a hatóságok vasárnaptól keddig orosz nagyvárosokban. Robbanószerkezetet sehol sem találtak.

Az orosz sajtóban megjelent összefoglalók szerint Omszkban, Permben, Stavropoloban, Cseljabinszkban, Juzsno-Szahalinszkban, Magadánban, Vlagyivosztokban, Arhangelszkben, Kalinyingrádban és más településeken is voltak bombariadók.

Egyedül Sztavropolban 42 hamis riasztás futott be a rendőrséghez. Permben felfüggesztették a tanítást, valamint evakuálást rendeltek el kilenc iskolában, a vasúti és a buszpályaudvaron, az önkormányzat épületében, két bevásárlóközpontban és a helyi egyetem kollégiumában. Rjazanyban más intézmények mellett kilenc, Cseljabinszkban hat, Ufában öt, Juzsno-Szahalinszkban pedig négy bevásárlóközpontot kellett kiüríteni.

A TASZSZ úgy értesült, hogy a hívásokat egy nemzetközi virtuális telefonközpont közbeiktatásával intézték, a RIA Novosztyi hírügynökség pedig az írta, hogy a hatóságok feltételezése szerint Ukrajnából érkezhettek a hamis riasztások. Vlagyimir Vlagyimirov sztavropoli kormányzó sem zárta ki, hogy az elkövetőket nem Oroszország területén kell keresni.

A médiában megszólaltatott szakértők rámutattak, hogy az általuk „telefonos terrorizmusnak” nevezett hamis bombariadók a valódi terroristák kezére játszhatnak. Az elkövetőket öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik Oroszországban.

Az Izvesztyija című napilap online kiadásában emlékeztetett rá, hogy az orosz utasszállító repülőgép 2015. október 31-én Egyiptomban történt felrobbantása után, november 13-án és 14-én Oroszországon és más európai államokon tömeges evakuálásokkal kísért hamis bombariadók hulláma söpört végig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában