Robbantással fenyegettek

2019.02.05. 15:31

Harmincezer embert evakuáltak Moszkvában bombariadó miatt

Moszkva térségében és Oroszország más régióiban idén második hete futnak be ismét tömeges bombafenyegetések a hatóságokhoz. Pokolgépre eddig egyetlen esetben sem bukkantak a tűzszerészek.

Harmincezer embert evakuáltak Moszkva és környéke közintézményeiből, illetve bevásárlóközpontjaiból bombafenyegetések miatt – közölte a mentőszolgálatokra hivatkozva kedden az TASZSZ.

A hírügynökség úgy tudja, hogy Moszkvában több mint 90, a főváros környékén pedig több mint 40 objektumot neveztek meg ismeretlenek támadás célpontjaként.

A fővárosban a veszélyeztetettnek mondott épületek egyharmadát, vonzáskörzetében pedig a felét átkutatták, de robbanószerkezetet nem találtak.

A TASZSZ úgy értesült, hogy az e-mailben, közvetlenül a kiszemelt intézményekhez elküldött fenyegetések külföldi, egyebek között ukrajnai IP-címekről érkeztek.

Bombafenyegetésről érkeztek jelentések kedden Perm és Volgográd megyéből is.

Tavalyelőtt Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről, hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában