emberségből jeles

2021.05.25. 19:57

Hat bajba jutott futó életét mentette meg egy juhász Kínában

Abba a barlangba vitte be őket, ahol pihenni szokott, tüzet gyújtott és betakarta őket, amíg végül rájuk találtak.

Egy helybéli juhász mentette meg hat futó életét az északnyugat-kínai Kanszu tartományban szombaton zajló, ultramaraton versenyen, amelyen a szélsőséges időjárás következtében 21 futó életét vesztette – adta hírül a China Daily című kínai pártlap kedden.

A lap beszámolója szerint a 49 éves Csu Ko-ming szombaton, szokásához híven több mint 30 juhot számláló nyáját legeltette a hegyoldalban. Mivel hallott a közelben megrendezett, ultramaraton versenyről, úgy tervezte, hogy megnézi az eseményt, de a váratlanul lezúduló eső és jégeső miatt be kellett húzódnia egy barlangba, ahová néha pihenni járt. A férfi a Beijing News című lapnak elmondta: dermesztő hideg volt, még annak ellenére is fázott, hogy kabátot viselt. Csu a barlangban magára terítette a korábban odavitt takaróit is.

Nem sokkal később egy bajba jutott futó segítségkiáltásaira lett figyelmes, akinek a segítségére sietett. A futót, aki az esőben bőrig ázott, és a lábai begörcsöltek, a juhász a barlangba vitte, ahol megmasszírozta a lábait, aztán tüzet gyújtott és a takaróiba bugyolálta a férfit. Később négy másik futó haladt el a barlang előtt, Csu őket is behívta. Egy hatodik bajba jutottra akkor bukkant, amikor elindult, hogy segítséget hívjon. A férfi a földön feküdt, és rossz állapotban, de eszméleténél volt. Csunak végül a többi futó segített a barlangba vinni a hatodik társukat. A hét ember végül mintegy négy-öt órát töltött a barlangban, mire a mentőcsapatok megérkeztek – derül ki a China Daily cikkéből.

A Csu által megmentett futók közül egy, az egészségügyben dolgozó nő a Hszinhua kínai állami hírügynökségnek elmondta: másfél órával a verseny kezdete után alig tudott mozogni, vagy megállni a lábán a hegyen végigtomboló szélviharban. A nő tapasztalt terepfutóként – már három alkalommal vett részt 100 kilométeres hegyi futóversenyen, – szélkabátot, sürgősségi gyógyszereket – a többi közt glükózt és káliumtablettákat – is vitt magával a versenyre. A szervezők idén először nem tették kötelezővé, hogy a versenyzők szerelkezzenek fel szélkabáttal.

A mentőcsapatoknak mintegy 60 helyi lakos segített a futók felkutatásában – mondta el Luo Csung-csuan, a közeli Csangseng falu elöljárója. „Mi helyiek, különösen pedig a juhászok, mint Csu jobban ismerjük a környéket, ezért ajánlottuk fel a segítségünket a mentésben” – tette hozzá.

A szombaton megrendezett 100 kilométeres hegyi terepfutóversenyen összesen 172-en vettek részt. Szombat délután jégeső, fagyos eső és szélvihar zúdult le váratlanul a verseny magaslati szakaszának 20. és 31. kilométere közötti részére. A helyszínre több mint 700 mentőt vezényeltek, akiknek 151 versenyzőt sikerült biztonságba helyezni, öt indulót könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak. A tragédiának 21 halálos áldozata volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában