tragédia

2019.01.30. 11:37

Hat embert tartóztattak le, mert megöltek egy boszorkánysággal vádolt nőt és a gyerekeit Indiában

A férj a gyilkosság idején nem volt otthon, ő jelentette be eltűnésüket a rendőrségen.

Hat ember ellen emeltek vádat India keleti részén, mert megöltek egy boszorkánysággal vádolt asszonyt és négy gyerekét – közölte a helyi rendőrség szerdán.

Az asszony és a négy gyerek testét az otthonuktól nem messze találták meg rendőrkutyák egy kútban Odisa, korábbi nevén Orissza állam egyik falujában. A férj a gyilkosság idején nem volt otthon, ő jelentette be eltűnésüket a rendőrségen.

Az ügyben hat embert tartóztattak le, köztük a falu gyógyítóját, akiről úgy tartották, hogy képes felvenni a harcot a boszorkányok és az általuk előidézett rontás ellen.

A vád ellenük gyilkosság, illetve a boszorkányüldözés elleni törvény több rendbeli megsértése.

A fővádlott azzal védekezik, hogy a meggyilkolt asszony rontást hozott a lányára, aki emiatt megbetegedett és meghalt. Erre a véleményre jutott a gyógyító is, aki ezután arra buzdította a gyászoló apát és a testvéreit, hogy végezzenek az állítólagos boszorkánnyal. A gyilkosok beismerték a tettüket.

Indiában ma tartják magukat is különféle hiedelmek a boszorkányságról és a fekete mágiáról is, különösen az ország keleti és középső részén. A hatóságok szerint évente több mint száz embert – nagyrészt nőket – ölnek meg, akiket boszorkánysággal vádolnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában