Illegális bevándorlás

2019.01.18. 16:53

Határkerítései átalakítására készül Spanyolország

Az afrikai spanyol exklávék, Ceuta és Melilla határkerítéseinek átalakítására készül a spanyol belügyminisztérium – ezt maga a tárcavezető, Fernando Grande-Marlaksa jelentette be a kormány pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.

Mint mondta, a legsérülékenyebb szakaszokon, vagyis ahol gyakoriak a határsértő akciók, lebontják a meglévő kerítést, és a helyére újat, a jelenleginél biztonságosabbat telepítenek.

Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy ezeken a szakaszokon végleg eltávolítják majd a kerítés tetején futó, pengékkel ellátott drótspirált. A belügyminiszter többször is hangsúlyozta: a kerítés biztonságosabb lesz, de „véres eszközök nélkül”.

A politikus hivatkozott egy 2017. júniusi belügyminisztériumi tanulmányra, amelyet még az előző kormány készített, és amely megállapította, hogy „ezeknek a véres eszközöknek nem volt elrettentő hatásuk”.

A tárcavezető nem tért ki az új kerítésszakaszok biztonsági jellemzőire, de azt elmondta, hogy a cserét rövid távon, azaz erre az évre tervezik, párhuzamosan számos technológiai fejlesztéssel. Például új zártláncú kamerarendszert telepítenek a határkerítéseknél, a határátkelőknél pedig arcfelismerő rendszer működik majd.

Fernando Grande-Marlaksa bejelentése szerint mindez egy átfogó, hét évre szóló, 850 millió eurós biztonsági infrastruktúra-fejlesztés keretében valósul meg, amely tartalmazza egyebek mellett idegenrendészeti központok, rendőrkapitányságok, kaszárnyák korszerűsítését is.

Ceutában 8,7 kilométer, Melillában 12 kilométer hosszan védik kerítések a marokkói-spanyol határt. A hat méter magas dupla kerítéssor, az őrtornyok, a rengeteg kamera, mozgás- és zajérzékelő ellenére minden évben sokan próbálnak meg, illetve jutnak is át a védelmi vonalon, a pengék miatt gyakran súlyosan megsérülve.

Az elmúlt évben a két exklávéban összesen 6800 illegális bevándorlót regisztráltak, 16 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Míg Mellilában 958-cal nőtt a számuk, addig Ceutában 21-gyel csökkent – közölte év végi összesítésében a spanyol belügyminisztérium.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában