Nyomásgyakorlás

2017.09.19. 08:26

Hazánk az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény miatt

Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény módosítása miatt, mert Ukrajna döntése a világszervezet kisebbségekre vonatkozó szabályait is sérti – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.

A tárcavezető az ENSZ közgyűlésének 72. ülésszakán vesz részt New Yorkban, és a látogatás alkalmával folytatott tárgyalásairól beszámolva kifejtette: „Ukrajnában szégyenteljes döntés született az oktatási törvény módosítása kapcsán”, ami miatt minden tíz évnél idősebb magyar gyermektől elvették azt a jogot, hogy az anyanyelvén tanulhasson. Ez a döntés nemcsak Ukrajna nemzetközi kötelezettségeit, az európai jogszabályokat sérti, hanem az ENSZ kisebbségekre vonatkozó szabályait is – mutatott rá.

Elmondta, hogy ezért bejelentést tett az ENSZ emberi jogi főbiztosánál, kérve az ügy kivizsgálását, továbbá a héten New Yorkban ülésező ENSZ-közgyűléshez is fordulnak, hogy a nemzetközi közösség gyakoroljon nyomást Ukrajnára a világszervezet kisebbségekre vonatkozó szabályait is sértő döntés visszavonása érdekében.

Szijjártó Péter közölte: a külügyek tanácsának ülése előtt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét ellátó Ausztria külügyminiszteréhez fordult, szintén azt kérve, hogy gyakoroljanak nyomást Ukrajnára annak érdekében, hogy ne léphessen életbe ez a szabályozás. Minden európai szabállyal és értékkel ellentétes az ukrán döntés, ráadásul az ország éppen arra törekszik, hogy minél közelebb kerüljön az Európai Unióhoz, mégis az egyik legfontosabb európai értéket rúgta fel ezzel a döntésével – mondta.

A külügyminiszter kitért arra: azt az utasítást adta az ENSZ különböző szervei mellett szolgáló magyar diplomatáknak, hogy minden Ukrajna számára fontos vagy Ukrajna által kezdeményezett ügyet blokkoljanak. Magyarország az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelenleg Genfben zajló ülésén is ragaszkodik ahhoz, hogy nem fogadhatnak el közös európai uniós álláspontot úgy, hogy az ne térne ki Ukrajna elítélésére ebben a kérdésben – mutatott rá.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a többi visegrádi országból érkezett külügyminiszter kollégáival folytatott konzultáción is részletes tájékoztatást adott az ügyről, és világossá tette, hogy minden Ukrajnának fontos ügyet blokkolni fogunk, amíg ez a kérdés meg nem oldódik.

(Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter tárgyal New Yorkban szeptember 18-án. Forrás: MTI / KKM)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában