nem adják fel

2020.11.23. 18:35

Hollik: Soros György továbbra is minden erővel Európára akarja kényszeríteni a bevándorlást

A járványügyi helyzet kellős közepén nem több bevándorlóra, hanem több segítségre van szükség az Európai Unió részéről – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Soros György továbbra is minden erővel rá akarja kényszeríteni Európára a bevándorlást, a brüsszeli politikusok és bürokraták pedig segítenek neki – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Hollik István felidézte, hogy nemrég az unióban egy konferenciát tartottak a bevándorlásról. Az ott elhangzottak jól mutatják, hogy hiába az elmúlt évek szörnyű terrorcselekményei, az európai közbiztonság drámai romlása a brüsszeli bürokraták és politikusok továbbra is támogatják és ösztönöznék a bevándorlást – mutatott rá a kormánypárti politikus.

Hollik István nyilatkozatában – amelyben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke kijelentéseit is idézik – azt mondta: Brüsszelben nincs változás. Egyértelmű, hogy Soros György továbbra is minden erővel rá akarja kényszeríteni Európára a bevándorlást, és ebben a brüsszeli politikusok és bürokraták segítenek neki – rögzítette a kormánypárti képviselő.

A magyar miniszterelnök uniós vétója éppen arról szól, hogy nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy ránk kényszerítsék a bevándorlók befogadását – hangsúlyozta.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: most itt vagyunk egy járványügyi helyzet kellős közepén, ilyenkor nem több bevándorlóra, hanem több segítségre van szükség az Európai Unió részéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában