Ország-világ

2021.10.24. 21:25

Húsz busz árát égette el eddig a főváros a reklámtenderen

A BKV naponta nagyjából 2,6 millió, havonta mintegy 80 millió, évente csaknem egy milliárd forintot bukik.

Tovább tart a fejetlenség a BKV reklámtendere kapcsán: a két év halogatás után szeptember elején végre kiírt eljárás mindössze alig egy hónapot ért meg és október közepén már vissza is vonták – írja a VG.hu. A pályázati dokumentációban az olvasható, hogy a közbeszerzést eredménytelennek minősítették, de „valószínűsíthetően” megismétlik majd. Az okokról a tömegközlekedési vállalat azt írta a Népszava megkeresésére, hogy az érdeklődő cégek részéről számos kérdés és észrevétel érkezett a társaság felé, ebből kifolyólag szükségessé vált a kiírás újbóli áttekintése. Erre viszont az ajánlattételi határidő közelsége miatt már nem volt lehetőség, ezért inkább visszavonulót fújtak.

A döntés változatlanul fenntartja a 2019 novemberében létrejött, Budapest és a BKV költségvetése szempontjából kifejezetten hátrányos állapotot. Az akkor frissen főpolgármesterré választott Karácsony Gergely első intézkedéseinek egyikeként megtorpedózta a már csak aláírásra váró reklámtendert. A még a Tarlós érában – hosszas huzavona után – lebonyolított közbeszerzésre a francia hátterű multi, a JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) érvényes ajánlatot nyújtott be és

havi 142 millió, évi több mint 1,7 milliárd forintot fizetett volna a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek négy plusz opcionálisan további négy évre szóló hasznosítási jogáért.

Csakhogy erre a pénzre máig nem ismert indokból a közgyűlés a főpolgármester indítványára nemet mondott, a megállapodás megszületését pedig egy határozattal ellehetetlenítette.

Ezzel érvényben maradt az az évtizedes modell, hogy a budapesti tömegközlekedés reklámfelületeit a Peron Reklám Kft. és a Promix Zrt. hasznosítja, amelyért havonta összesen 63,7, évente tehát körülbelül 765 millió forintot szed be a főváros a két cégtől. Ez körülbelül két és félszer kevesebb annál, mint amit a JCD ajánlott.

Karácsony Gergely ugyan azonnal megígérte, hogy új közbeszerzést folytatnak le a tárgyban, amely eredményeképp jóval magasabb összeghez jut majd hozzá Budapest, mindez azonban máig nem valósult meg. Sőt, az immáron szinte napra pontosan két éve tartó helyzet súlyos veszteségeket termel: a BKV naponta nagyjából 2,6 millió, havonta mintegy 80 millió, évente csaknem egy milliárd forintot bukik.

Tehát ebben az ügyben 2019 novemberétől 2021 októberéig majdnem kétmilliárd forintot égetett el a városvezetés, miközben a Covid-járvány nyomán bezuhant utasforgalom enyhítésére a tömegközlekedésnek minden forintra szüksége lenne. Nem beszélve arról, hogy a folyamatosan járműproblémákkal küszködő BKV-nak ebből az összegből hozzávetőlegesen húsz, teljesen új buszt is lehetett volna vásárolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában