lelki újraindulás

2021.05.19. 17:36

Huszonöt vajdasági templomot segít felújítani a magyar kormány

A szülőföldön való megmaradásnak több lábon kell állnia, ezért a Vajdaságban például a szerb-magyar együttélést kell erősíteni minden területen – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek nyilatkozva.

Szabadka, 2021. május 19. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke (b), Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára (b2), Csallóközi Eszter szabadkai fõkonzul (b3), Hajnal Jenõ, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke (b4), Német László, a nagybecskereki egyházmegye katolikus püspöke (j3), Slavko Vecerin, a szabadkai egyházmegye katolikus püspöke (j2) és Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke (j) a szabadkai egyházmegye püspökségének épületében 2021. május 19-én. Soltész Miklós egyházi vezetõkkel közösen ismertette a magyar kormány Magyar Templom-felújítási Programjának Vajdaságra vonatkozó részét. Eszerint huszonhárom település huszonöt templomának felújításában segít a magyar kormány, amely számára a határon túli területek lelki megerõsítése, a koronavírus-járvány után pedig a "lelki újraindítása" is kiemelt fontosságú. MTI/Molnár Edvárd

Forrás: MTI

Fotó: Molnár Edvárd

Az államtitkár Szabadkán egyházi vezetőkkel közösen ismertette a magyar kormány Magyar Templomfelújítási Programjának Vajdaságra vonatkozó részét. Soltész Miklós természetesnek nevezte, hogy a vajdasági magyarokat is segíti a kormány, és felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 óta a vajdasági magyar történelmi egyházak támogatása megnégyszereződött.

Mint mondta:

huszonhárom település huszonöt templomának felújításában segít a magyar kormány, amely számára a határon túli területek lelki megerősítése, a koronavírus-járvány után pedig a „lelki újraindítása” is kiemelt fontosságú.

Mint mondta, a lelki újraindításra azért van szükség a világjárvány egy éve után, mert mindenki nehéz időszakot élt túl, rengetegen betegedtek meg, és sok volt a koronavírushoz köthető haláleset is. Ebben a lelki újraindulásban segíthetnek az egyházak és az egyházi személyek.

A szabadkai Szent Teréz-székesegyház 2021. május 19-én. Ezen a napon Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Szabadkán egyházi vezetőkkel közösen ismertette a magyar kormány Magyar Templom-felújítási Programjának Vajdaságra vonatkozó részét. Eszerint huszonhárom település huszonöt templomának felújításában segít a magyar kormány, amely számára a határon túli területek lelki megerősítése, a koronavírus-járvány után pedig a „lelki újraindítása” is kiemelt fontosságú
Fotó: Molnár Edvárd / MTI

Az államtitkár rámutatott, hogy a templomfelújítási program keretében a Vajdaságban 326 millió forintból újulnak meg a templomok, és ez a lelki megerősítés mellett a helyi munkaerő megmaradását is segíti. A következő időszakban a szabadkai római katolikus egyházmegye tizennégy templomot, a nagybecskereki római katolikus egyházmegye hét templomot, a református egyházkerület pedig négy templomot tud majd felújítani.

A szabadkai találkozón Slavko Vecerin, a szabadkai egyházmegye katolikus püspöke, Német László, a nagybecskereki egyházmegye katolikus püspöke, Halász Béla, a szerbiai református keresztyén egyház püspöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke vett részt.

Soltész Miklós az MTI-nek kiemelte: a mostani szerb-magyar kapcsolatok jelentősen szolgálják a békés együttélést, így például az erőszakos és irányított migráció elleni küzdelemben, a határok megvédésében is együtt tud működni a két fél.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a Magyarországon élő kisebbségeket az utóbbi tíz évben több területen is támogatta, így Budapesten, Deszken, Battonyán, Lóréven és Szegeden is oktatási-köznevelési intézményeket támogatott körülbelül hárommilliárd forint értékben. Emellett pedig az ortodox szerb templomokat és közösségi épületeket is támogatta a kormány, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum felújításához például 4,5 milliárd forinttal járultak hozzá.

Soltész Miklós szerdán a Palicsi-tóhoz is ellátogatott, ahol bejelentette, a tavalyi évhez hasonlóan Magyarország az idén is segíti körülbelül harminc szerbiai vitorlázó nyári edzőtáborozását a Velencei-tavon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában