felhívás

2021.02.03. 12:35

Idén hatmilliárd forint jut az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására

A támogatás felhasználásának végső határideje 2022. december 31.

Az idén ismét kiírták az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó hatmilliárd forintos keretösszegű belügyminisztériumi pályázatot – nyilatkozta a tárca önkormányzati államtitkára szerdán a közmédiának Budapesten.

Pogácsás Tibor közölte, olyan önkormányzati feladatokhoz nyújtanak támogatást, amelyeket egyéb pályázati forrásokból nem lehet ellátni.

Március 12-ig lehet pályázni önkormányzati feladatellátást szolgáló épületek, így bölcsődék, óvodák, közös önkormányzati hivatalok, belterületi infrastruktúra – utak, hidak, járdák – felújítására, valamint sportfejlesztésre – mondta el az államtitkár, hozzátéve, a pályázatokat első körben június 30-ig elbírálják.

Hozzátette: igyekeznek további forrásokat előteremteni, és az év második felében, ha erre lehetőség nyílik, lesz egy második kör is.

Pogácsás Tibor kiemelte, az épületkorszerűsítési igénylések esetében nagyon fontos, hogy a felújítás energetikai korszerűsítést is jelentsen, továbbá külön előnyt jelent, ha a pályázók megújuló energiát vennének igénybe.

A belterületi infrastruktúra felújításánál több kategória létezik, így a lakosságszámnak megfelelően változik az elnyerhető támogatás összege – mondta.

A közreadott tájékoztató szerint a pályázat célja – az előző évekhez hasonlóan – a bölcsődei és óvodai ellátás, az egészségügyi alapellátás feltételeinek biztosítása, javítása, valamint a közös önkormányzati hivatal székhelyének fejlesztése, felújítása. Célja továbbá a rendszeres testmozgás elősegítéséhez szükséges feltételek megteremtése, valamint az önkormányzati tulajdonú, belterületi közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatása.

A vissza nem térítendő támogatást a települési önkormányzatok igényelhetik, illetve intézményfejlesztés esetében, társult fenntartásnál a társulás székhelye szerinti települési önkormányzatok – az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján meghatározott arányú – önerő biztosítása mellett.

A pályázatokkal kapcsolatos döntések a www.kormany.hu oldalon követhetők figyelemmel.

A támogatás felhasználásának végső határideje 2022. december 31.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában