Ablakon tört utat a segítség

2018.07.29. 22:48

Majdnem megfőtt autójában egy nő Nagymaroson

Bejelentése szerint rosszul érezte magát, levegőt is alig kapott már. Az autó típusát is közölte a rendőrökkel, akik így hamar megtalálták, kiszabadították, és haladéktalanul ivóvízhez juttatták.

A verőcei járőrök egy bajba jutott hölgynek segítettek az átforrósodott autójából kiszabadulni – írja a police.hu.

Egy hölgy kért telefonon segítséget a rendőrségtől 2018. július 29-én délben, aki elmondása szerint autójában tartózkodott Nagymaros térségében, amelynek utastere átforrósodott, és az autó ajtajait belülről nem tudta kinyitni. Bejelentése szerint rosszul érezte magát, levegőt is alig kapott már, valamint az autó típusát is közölte a rendőrökkel.

A térségben szolgálatot ellátó állomány haladéktalanul megkezdte a hölgy és járműve felkutatását. A Verőcei Rendőrőrs járőrei rövid idő elteltével Verőce belterületén megtalálták az autót, amelynek ajtajai zárva voltak, így az egyik rendőr betörte az autó ablakát, majd kisegítették a hölgyet a forró utastérből. A bajba jutott nőt haladéktalanul ivóvízzel kínálták és intézkedtek orvosi ellátására. A mentőszolgálat munkatársai ezek után kórházba vitték a hölgyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában