március 8-tól indul

2021.03.04. 13:55

Ismét lehet pályázni a Falusi civil alapra

Március 8-án ismét megjelenik a felhívás a Falusi civil alapra a kormany.hu oldalon, a keretösszeg ezúttal is ötmilliárd forint lesz – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón, a Győr-Moson-Sopron megyei Mihályiban.

Gyopáros Alpár elmondta,

a múlt évi felhívásban 1580 olyan civil szervezet nyert támogatást, amely ötezer lélekszám alatti településen működik.

A program sikeres volt, ezért jelentősebb változtatás nélkül ismétlik meg a felhívást, vagyis ingatlanvásárlásra és -felújításra maximum hatmillió forintig, gépjárműbeszerzésre maximum ötmillió forintig, eszközvásárlásra, vagy programok szervezésére, lebonyolítására pedig két-kétmillió forintig lehet pályázni.

A pályázatokat április 7. és május 7. között lehet benyújtani,

a lebonyolító szervezet a Bethlen Gábor Alapkezelő – tette hozzá.

Kiemelte, hogy amíg Magyar falu program lesz, addig „jó eséllyel” Falusi civil alap is.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy Mihályiban a Rozmaring Néptáncosok Baráti Köre Egyesület ingatlanvásárlásra pályázott sikeresen tavaly; ezzel új otthonát alakítja ki az egyesület.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti együttműködési alap, a Falusi civil alap és a hamarosan meghirdetendő Városi civil alap révén mintegy húszmilliárd forint keretösszeggel tudják támogatni a hazai civil szervezetek működését, amelyek száma közelít a hetvenezerhez.

Elmondta, hogy a Falusi civil alapban az idén kisebb változtatások szerepelnek: az a szervezet, amelyik tavaly gépjárműbeszerzésre pályázott sikeresen, az idén erre nem pályázhat, illetve az a szervezet, amelyiknek sikeres pályázata volt tavaly ingatlanvásárlásra, az idén erre nem, legfeljebb a felújításra nyújthat be pályázatot – sorolta.

Pályázatot az a szervezet nyújthat be, amelyiket 2020. december 31-ig jogszerűen bejegyeztek

- közölte.

Hozzátette, hogy a közeljövőben meghirdetendő Városi civil alapnak is ötmilliárd forint lesz a keretösszege.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában