Ország-világ

2020.12.16. 16:05

Jogfosztással büntetné a néppárt Deutsch Tamást

„Az EPP frakciója Jean-Claude Juncker, Donald Tusk, Ursula von der Leyen és Manfred Weber mellett áll: ők azok, akik a jogállamisági mechanizmust és a néppárti értékeket védelmezik” – áll a néppárt európai parlamenti politikai csoportjának friss tervezetében, amely alapján szerda este szankcionálhatják Deutsch Tamást. A Fidesz alapítójának kizárása is terítéken marad, az EPP EP-frakciója pedig azt kéri a pártcsaládtól, hogy mielőbb döntsenek a Fidesz tagságának ügyében.

Kiszivárgott és a Magyar Nemzethez is eljutott az a néppárti (EPP) állásfoglalás-tervezet, amelyet az Európai Parlament legnagyobb frakciója ma este készül elfogadni Deutsch Tamás ügyében. Eszerint az EPP frakciójából nem zárják ki a Fidesz alapítóját, de keményen megbüntetik.

A néppárt nevében nem kaphat majd felszólalási időt a plenáris üléseken, nem viselhet a néppárthoz tartozó parlamenti tisztségeket, illetve jelentések sem fűződhetnek a nevéhez az EPP égisze alatt.

A beterjesztett, szavazásra bocsátandó tervezet szerint a Fidesz többi EP-képviselőjének pedig mielőbb végig kell gondolniuk, hogy az általuk képviselt értékek valóban a néppárt értékei. – Amennyiben nem, vonják le a megfelelő következtetést – áll a dokumentumban, amely szintén leszögezi:

a parlamenti csoport a pártcsaládot arra szólítja fel, hogy az mielőbb – amennyiben a közegészségügyi helyzet is lehetővé teszi – döntsön a Fidesz jelenleg felfüggesztett tagságáról.

A németek nem akarnak kizárási szavazást

A Magyar Nemzet cikke alapján szerdán megírtuk: a német CDU/CSU delegáció, amely a politikai csoport magját adja, nem akart szavazást tartani a Fidesz politikusának kizárásáról. Daniel Caspary, a német néppárti képviselőcsoport vezetője a Süddeutsche Zeitung brüsszeli tudósítójának beszélt arról, hogy a Deutschról szóló szavazást legalább az ünnepek utánra kellene halasztani. „Nem kell rögtön, az érzelmekre alapozva dönteni” – mondta a német politikus.

A frakció szerda este hatkor ül össze, hogy a fent ismertetett állásfoglalás-tervezetről döntsön. Információink szerint akadnak olyan néppárti delegációk is, amelyek továbbra is azt követelik, hogy legyen szavazás Deutsch Tamás kizárásáról.

A fenti tervezet egyébként leszögezi, hogy a magyar politikussal szembeni kizárási kezdeményezés a továbbiakban is az asztalon marad. A frakció egyúttal kimondhatja, hogy elítélik a magyar politikus nyilatkozatát, amelyben a Gestapo és az ÁVH, illetve Manfred Weber kommunikációs módszerei között vont párhuzamot.

Mint azt szintén írják, az EPP frakciója Jean-Claude Juncker, Donald Tusk, Ursula von der Leyen és Manfred Weber mellett áll: ők azok, akik a jogállamisági mechanizmust és a néppárti értékeket védelmezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában