fejlesztés

2020.12.29. 19:10

Jövőre 183 tanoda működtetését támogatja mintegy 2,5 milliárd forinttal az állam

A tanoda típusú programok több mint 20 éve indultak el Magyarországon, céljuk a hátrányos helyzetben élő tanulók délutáni, tanodai keretek közötti felzárkózása.

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság kedden közölte: a főigazgatóság 2020 júliusában írt ki pályázatot a tanodák jövő évi működtetésére a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkársága megbízásából. Ennek eredményeként a 2021-2023-as finanszírozási időszakban 183 tanodát támogatnak, az e célra rendelkezésre álló keretösszeg a jövő évben 2 416 200 000 forint.

Emlékeztettek:

a tanoda típusú programok több mint 20 éve indultak el Magyarországon, céljuk a hátrányos helyzetben élő tanulók délutáni, tanodai keretek közötti felzárkózása.

Az oktatási feladatok mellett a kulturális hiányok pótlását, az életpálya-építést, a szakmaválasztást és a közösségépítést is feladatul tűzték ki maguknak – írták.

A programban általános iskolás és középiskolás diákok egyaránt részt vesznek, egy tanoda 20-30 tanulónak biztosít támogató segítséget. Az így finanszírozott programok és szolgáltatások az idén már több mint ötezer gyermeket értek el Magyarországon.

A pályázat eredményhirdetésére szervezett sajtótájékoztatón Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kiemelte: 2019-től a kormány már hazai finanszírozásból, a központi költségvetésből biztosítja a tanodák működését, amivel kiszámíthatóvá és állandóvá vált a szolgáltatásuk – áll a közleményben.

Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője azt hangsúlyozta, hogy

azoknak a gyerekeknek nyújtanak támaszt ezek a foglalkozások, akiket a szüleik alacsony iskolai végzettségük miatt nem tudnak támogatni a tanulásban.

A tanodák így több ezer családnak segítik a társadalmi mobilitását – közölte a szervezet tájékoztatása szerint a főigazgató.

A nyertes szolgáltatók listáját a főigazgatóság honlapján tették közzé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában