sötét múlt

2021.07.14. 12:12

Kanadában újabb jelöletlen sírokra bukkantak egy bentlakásos iskolánál

Újabb jelöletlen sírokra bukkantak egy őslakos gyerekek számára létrehozott egykori bentlakásos iskola közelében a Kanada nyugati részén lévő Penekalut-szigeten – jelentette be az ottani őslakos közösség vezetője.

A több mint 160 újabb sír azonosítását követően Bob Chamberlin, Brit Columbia őslakos közösségeinek a vezetője kedden leszögezte: mindez csupán „a jéghegy csúcsa”. Joan Brown, a penekalut törzs főnöke kiemelte, hogy sok sír még a mai napig feltáratlan.

A CTV kanadai műsorszolgáltató emlékeztetett arra, hogy a bentlakásos iskola egyik korábbi dolgozóját, a katolikus misszió tagjaként szolgáló Glenn Doughty-t 1991-ben négy év börtönbüntetésre ítélték, mert 30 évvel korábban szexuálisan bántalmazott négy őslakos gyereket.

Justin Trudeau kanadai kormányfő mély fájdalmát fejezte ki a penelakut és az országban élő más őslakos közösséggel történt bánásmód miatt. Azt mondta, hogy bár a halottakat nem támaszthatják fel, az élők elmondhatják az igazságot és együtt küzdhetnek tovább az őslakosokkal a hátrányos megkülönböztetés és a rendszerszintű rasszizmus ellen.

A korábban Kuper-sziget néven ismert területen 1890-től 1975-ig működött katolikus bentlakásos iskola. Néhány héten belül több mint 1000 ilyen sírra bukkantak, felszakítva ezzel az erőszakos asszimiláció okozta sebeket.

Nem sokkal korábban a Saskatchewan tartományban fekvő Marievalban 751 jelöletlen sírt találtak, május végén pedig 215 sírra bukkantak a Brit Columbiában található Kamloopsban. Az esetek óriási megrázkódtatást okoztak a kanadaiaknak.

A katolikus egyház 1831-től egészen a közelmúltig, 1996-ig működtetett bentlakásos iskolákat az országban. Ez idő alatt összesen nagyjából 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától. A beszámolók szerint nagyon sokan közülük nyomorúságos körülmények között tengődtek, bántalmazták, szexuálisan kihasználták őket és nagyon sokan alultápláltak voltak. A jelenlegi ismeretek szerint legalább 3200 gyermek vesztette életét az egyházi bentlakásos intézményekben, a többségük tuberkulózisban.

Trudeau júniusban arra kérte Ferenc pápát, hogy utazzon Kanadába és kérjen bocsánatot az egyház nevében. Hangsúlyozta: nemcsak a bocsánatkérés lenne fontos, hanem az is, hogy az Kanadában történjen meg, közvetlenül a kanadai őslakosok előtt. A pápa fájdalommal fogadta a beszámolókat, de egyelőre nem követte meg az őslakosokat.

A jelöletlen sírokról szóló hírek napvilágra kerülését követően ismeretlen tettesek több katolikus templomot felgyújtottak Kanadában.

Jóllehet Stephen Harper volt kanadai miniszterelnök 2008-ban bocsánatot kért honfitársai nevében az őslakos gyerekekkel történt bánásmód miatt, számos kanadai őslakos közösség a több nemzedék életét meghatározó létesítményeket teszi felelőssé a jelenlegi társadalmi problémákért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában