Ország-világ

2021.07.15. 10:32

Kartellgyanús a BKV hajótendere, vizsgálatot indított a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél – közölte a hivatal csütörtökön.

A GVH azt írta, július elején versenykorlátozó megállapodás gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a BKV Zrt. „Menetrend szerinti hajóüzemeltetés” tárgyában lefolytatott közbeszerzése ügyében.

A versenyhatóság ugyanis egy bejelentés alapján úgy véli, hogy a közbeszerzési eljárás során bizonyos vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak, illetve a nyertes meghatározása érdekében.

A vállalkozásoknál a hatóság előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat tartott, amelynek lehetőségét a versenytörvény biztosítja.

A GVH a rajtaütések során elektronikus másolatokat készített az érintett cégek adathordozóiról, amelyek elemzése folyamatban van

- tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. „Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható” – fűzték hozzá.

Kiemelték: egy kartellben – a büntetőjogi fenyegetettség miatt különösen egy közbeszerzési kartellben – érintett vállalkozásnak érdemes szem előtt tartania, hogy a jogszabályok ilyen esetben is honorálják a versenyhatósággal való együttműködést.

Az úgynevezett engedékenységi politika lényege, hogy egy versenykorlátozó megállapodásban részes vállalkozás akár a bírság elengedésében is részesülhet, ha elsőként szolgáltat döntő fontosságú bizonyítékokat a jogsértésről vagy olyan érdemi információkat ad egy feltáratlan megállapodásról, amelyek alapján a versenyhivatal vizsgálatot tud indítani – jelezték a közleményben.

A bírság csökkentésével honorálható emellett minden olyan önként szolgáltatott bizonyíték, amely – ha nem is elsőként érkezik a hatósághoz – érdemben segíti a kartell feltárását – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában