Ország-világ

2020.06.26. 13:19

Kásler: a járvány elleni további sikeres védekezést segíti a nemzeti konzultáció

A koronavírus-járvány veszélye nem szűnt meg, de Magyarország felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós hozzátette: folyamatosan érkeznek hírek a vírus újbóli megjelenéséről olyan helyekről, ahol már a járvány első hulláma véget ért, így elmondható, hogy „erősen hullámzik a megbetegedések száma a világban”.

Az, hogy Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, a gyors és hatékony kormányzati beavatkozásnak, illetve a lakosság fegyelmezettségének, „példaértékű magatartásának” volt köszönhető – mondta a miniszter.

Kiemelte:

annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés még hatékonyabb lehessen, a kormány újabb nemzeti konzultációt indított, amelynek több kérdése is foglalkozik ezzel a témával.

Kásler Miklós sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy az egészségügyi ellátás június 15-étől teljes kapacitással működik, azzal a feltétellel, hogy a koronavírus-fertőzöttek ápolására korábban elkülönített ágyak 20 százalékát továbbra is e betegek ellátására kell fenntartani.

Hozzátette: ugyanakkor ahhoz, hogy a járvány alatt elmaradt vizsgálatokat, beavatkozásokat „be lehessen hozni”, minimum két hónapra van szükség.

Az egészségügyi várólisták nem hosszabbak, mint március elején voltak

- jelentette ki a miniszter, megjegyezve: a járóbeteg-szakrendeléseknél eltörölt „ellátási időkorlát” is felgyorsítja az elmaradt beavatkozások elvégzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában