A legkisebbekért dolgoznak

2018.06.15. 12:00

Kásler: köszönet és megbecsülés illeti a védőnőket

Az emberi erőforrások minisztere a védőnők napján leszögezte, hogy tárcája arra törekszik, hogy növelje a védőnők iránti tiszteletet és biztosítsa a munkakörülményeiket.

Nyíregyháza, 2015. június 9. Chrenkó Zoltán Mihályné védõnõ megméri egy kismama súlyát a Védõnõi Szolgálatnál, Nyíregyházán, a Stadion utcában 2015. június 9-én. Chrenkó Zoltán Mihályné 2014 védõnõje. MTI Fotó: Balázs Attila

Kásler Miklós háláját, elismerését fejezte ki a védőnők felé, akik „nagyon nehéz körülmények között végzik áldozatos munkájukat, és életük, lelkük egy részét adják oda másokért” – fogalmazott.

A miniszter emlékeztetett, hogy a kormány elsődleges célja, hogy a magyar nemzet fennmaradását biztosítsa, és ennek záloga a család. A családok teremtik meg azt a lehetőséget, hogy egészséges, testileg és lelkileg kiegyensúlyozott, harmóniában élő gyermekek nőhessenek fel, aki tovább viszik a magyar nemzet és európai kultúra tradícióit – mutatott rá.

Kásler Miklós
Fotó: Zih Zsolt / MTI Fotó

Kásler Miklós a védőnői szolgálat történetét elevenítette fel. Mint elmondta, Magyarországon 1915. június 13-án jött létre az Országos Stefánia Szövetség, amely célul tűzte ki a csecsemőhalandóság csökkentését, a születésszám növelését, ezáltal a népesség számbeli erősítését, valamint a tudatlanság és a babona elleni küzdelmet. A második világháború után átalakult a rendszer, létrejött a védőnői szolgálat, amely ma is állami keretek között működik. A miniszter szerint valószínűleg a szövetség létrehozója, Stefánia belga királyi hercegnő, Rudolf Habsburg-Lotaringiai főherceg özvegye sem gondolt arra, hogy egyszer az egész országra kiterjed majd az Európában is egyedülálló védőnői hálózat, amely rendkívül széles kapcsolatrendszert épített ki az egészségügyi ellátás területén a családorvosokkal, a gyermekorvosi hálózattal, a szociális terület munkatársaival, a közigazgatással és a belügyi szervezetekkel is.

Kásler Miklós megköszönte a védőnők munkáját, és azt mondta: a továbbiakban is számítanak rájuk. Mint mondta, tárcája arra törekszik, hogy helyreállítsa, növelje a védőnők iránti tiszteletet, megbecsülést, és biztosítsa a munkakörülményeiket.

Nagy Anikó
Fotó: Kovács Attila / MTI

Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár beszédében kiemelte, a védőnők egyedülálló bizalmi állásban vannak, hiszen a családokkal foglalkoznak, ahol az emberek őszintén tudják az érzelmeiket kifejezni. Kijelentette, hogy a következő időszakban is mindent megtesznek azért, hogy a védőnők, akiket „jelzőfényeknek” nevezett, elvégezhessék kiemelten fontos munkájukat.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője felidézte: 103 évvel ezelőtt az Országos Stefánia Szövetség a nemzet számbeli erősítése mellett a tudatlanság elleni küzdelmet is céljául tűzte, és ez még mindig aktuális. Bár – jegyezte meg – most nem azért kell küzdeniük, hogy információhoz juttassák a gondjaikra bízottakat, hanem azzal, hogy az ellenőrizetlen információáradatból az adekvát ismereteket tudják továbbadni.

Az ünnepségen átadták a miniszteri elismeréseket. Védőnői szolgálatért díjban részesült Csordás Istvánné, Ófehértő nyugalmazott körzeti védőnője. Pro Sanitate díjat öten, miniszteri elismerő oklevelet 24-en kaptak.

Borítókép: Chrenkó Zoltán Mihályné védőnő megméri egy kismama súlyát 2015. június 9-én. Chrenkó Zoltán Mihályné 2014 védőnője.

Forrás: MTI / Balázs Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában