Nemzeti tanévnyitó

2018.08.31. 13:14

Kásler Miklós szerint folyamatosan javítja az oktatás feltételeit a kormány

Az idei tanévben 190 milliárd forinttal többet költ az oktatás tárgyi feltételeinek javítására a kormány, annak tartalmát azonban a pedagógusok határozzák meg – mondta a IX. Nemzeti Tanévnyitón az emberi erőforrások minisztere Esztergomban, pénteken.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (j) beszédet mond a IX. Nemzeti Tanévnyitón az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában 2018. augusztus 31-én. Az asztalnál Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) és Mészáros János, az iskola igazgatója. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Máthé Zoltán

„Nemzetünk ismételt felemelkedését várjuk a Nemzeti Alaptantervtől. A legkiválóbbak készítették elő a szakmai javaslatokat. Mi észrevételeinkkel, javaslatainkkal, elvárásainkkal, önök erkölcsi támogatással járultak hozzá, így mindnyájan alkotótársak vagyunk” – közölte Kásler Miklós az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola ünnepségén. A miniszter kijelentette:

a kormány célja, hogy az egész magyar nemzet érdekeit képviselje, fennmaradását biztosítsa, a nép jólétét emelje, szellemi felvirágzásának körülményeit biztosítsa.

„Szellemi energiáink szabad kifejtésének lehetősége biztosított, de minősége nem a kormánytól, hanem gyarapodó családjainktól, elhivatott pedagógusainktól és reményteljes ifjúságunktól függ” – fogalmazott Kásler Miklós. A miniszter emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedek útkeresése után 2010-től kiteljesedett politikai önállóságunk, 2014-től gazdasági emelkedésünk. Nemzeti szuverenitásunk tőlünk várja hagyományaink, kultúránk arányos gyakorlását, továbbfejlődésének és virágzásának biztosítását – mondta.

„Rajtatok múlik, hogy a napjainkban ismét emelkedő nemzet újra betöltse hagyományos küldetését, a Kárpát-medence népeinek békés együttélését és fejlődését”

- fogalmazott Kásler Miklós.

Erdő Péter bíboros köszöntőjében kiemelte: az utóbbi évek során kiderült, hogy a világi és az egyházi iskolák nem ellenfelei, de még csak nem is versenytársai egymásnak, hanem kiegészítik egymást. Hivatásuk, hogy együttműködjenek a fiatalok érdekében – tette hozzá.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola fenntartója a Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendje. Jelenleg 1150 gyerek nevelkedik, tanul az intézményben az óvodától az érettségiig, csaknem száz pedagógus segítségével. A rend – amelynek fő tevékenységi területe a betegápolás, a szegénygondozás és a tanítás – az 1920-as években vásárolta meg az iskola telkét, az intézményt pedig 1930-ban adták át. Az 1948-as államosításkor a nővéreknek el kellett hagyniuk az iskolát és a zárdát. A rendszerváltás után a rend újraszerveződött, és visszatért Esztergomba.

Borítókép: Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős minisztere (j) beszédet mond a IX. Nemzeti Tanévnyitón az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában 2018. augusztus 31-én. Az asztalnál Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) és Mészáros János, az iskola igazgatója.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában