Ország-világ

2020.07.25. 13:25

Kásler Miklós: újra kell értelmezni az ókori írásokat és a magyar népi hagyományt

Az emberi erőforrásokért felelős tárca vezetője szerint újra kell értelmezni az ókori írásokat és a magyar népi hagyományt.

Budapest, 2020. február 21. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a módosított kerettantervekről tartott sajtótájékoztatón a minisztérium tükörtermében 2020. február 21-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Egy tudós akkor is tudós, ha éppen miniszteri székben ül. Kásler Miklós onkológusprofesszor, az emberi erőforrásokért felelős tárca vezetője soha nem titkolta a magyarok eredettörténete iránti érdeklődését. Kutatócsoportjával nemrég azonosították az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t. A bejelentésnek természetesen nagy volt a sajtóvisszhangja, s ahogy lenni szokott, kapott érte hideget-meleget a baloldaltól. A professzor a kutatás részleteibe avatta be az olvasókat a Magyar Nemzet interjújában.

Mi motiválta egyáltalán az Árpád-dinasztia archeogenetikai kutatásának megindítását?

2005-ben Kolozsváron előadást tartottam a daganatok molekuláris diagnosztikájáról. A rendezvényen Raskó István, a szegedi biológiai központ professzora egyebek mellett a genetika archeogenetikai vonulatáról, a honfoglalás kori vizsgálatokról adott elő. Régi barátság fűz hozzá, mert én a szegedi mikrobiológián voltam diákkörös, ő pedig ugyanott tanársegédként dolgozott annak idején. Később, vissza-visszagondolva az előadást követő beszélgetésünkre, felvetődött bennem a gondolat, hogy meg kellene próbálni genetikai módszerekkel vizsgálni az Árpád-házi csontmaradványokat, hogy meghatározhassuk a személyeket. Pontosan lehet tudni ugyanis, hogy a férfi DNS-nek létezik egy olyan szakasza, amely kizárólag ugyanabban a családban és csak a férfiakon ismétlődik. Szinte mindig ugyanaz a szakasz, az idők végezetéig. Annyi változás történhet, hogy körülbelül 100-150 évenként úgynevezett SNP- (egy nukleotidos polimorfizmus) mutáció alakul ki és rögzül, de a szakasz egyébként nem változik. Ezt nem hordozzák a család nőtagjai, ők viszont hordozzák a mitokondriális DNS-t, amelyet csak a nők örökítenek, és – hasonlóan a férfi vonalhoz – szinte soha nem változik. Ha tehát meg akarjuk határozni a Székesfehérváron eltemetett királyok személyét, akkor meg kell határozni egy Árpád-házi férfi DNS-ét, hogy azonosíthassuk a többi Árpád-házi férfit, köztük a királyokat is. A Jagellók esetében az ő rokonságukból kell mintát venni, ám mivel a fehérvári maradványok ismeretlenek, el kell jutni Lengyelországba, hogy hozzáférhessünk a Jagelló-DNS-hez egy megfelelő csontvázból. Ugyanez vonatkozik Habsburg Albertre, az Anjoukra, Szapolyaira, Hunyadi Mátyásra. Logikailag végigjártuk a genealógiai utat, a családfát, arra jutottunk, hogy minden egyes királyi maradvány esetében meg lehet határoznia a családfát, a származást.

Mi volt az első lépés, honnan indultak el?

Mivel nagyon valószínűnek látszott, hogy III. Béla királyunk jelenleg ismert csontváza ténylegesen az övé, ezért engedélyt kértem Erdő Péter bíboros úrtól a vizsgálathoz. Ő rendkívül készségesen és támogatóan viszonyult a kéréshez, hogy mintát vehessünk nemcsak III. Béla csontvázából és a feleségééből, Anne Châtillonéból, hanem további, a Mátyás-templom alagsorában nyugvó királyinak feltételezett csontokból is. Amikor megvolt az engedély, akkor támogatást kértem a kormánytól. A régészet ügye a Belügyminisztériumhoz tartozott, és Pintér Sándor miniszter úr húszmillió forinttal támogatta a kutatást.

Neves nemzetközi szaktekintélyeket is bevont a kutatásba. Miért volt szüksége rájuk?

Eleve abból indultunk ki, hogy ha közzéteszünk a saját vizsgálatok alapján született eredményeket, akkor rögtön megkapjuk az észrevételeket, hogy mi közünk van az archeogenetikához.

Így is megkapták.

Igen, többen úgy tekintettek ránk, mintha csodabogarak lennénk. Mi azonban tudtuk, hogy lehetséges DNS-t kivonni ősi csontokból, ezt nemzetközi példák is igazolták. Raskó Istvánnak is sikerült még honfoglalás kori lovak esetében is. Leültünk hát vezető régészekkel beszélni, amelynek az lett a vége, hogy megígérték, küldenek nekünk középkori csontmintákat, vonjuk ki belőle a DNS-t. Ez már megelőzően is sikerült. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy párhuzamos vizsgálatokat kell végeznünk külföldi szakemberek bevonásával, mert ha csak magyarok vannak a csoportban, akkor könnyen megkaphatjuk, hogy elfogultan értelmezzük az adatokat. A neves külföldi intézmények bevonását Melegh Béla pécsi professzor vállalta, és kettőt hívott meg a valóban legkiválóbbak közül. Minden egyes csontról külön-külön is és együtt is CT-felvételek készültek, így három dimenzióban láttuk a csontokat, térben elforgatva is, és így össze is lehet rakni a csontvázat. Mérlegeltük, melyik csontban dúsul a leginkább a DNS, tehát melyik csontokból kell venni mintát. Meghatároztuk még azt is, milyen eszközzel vesszük a mintát, nehogy hő fejlődjék, mert az degradálhatja az esetlegesen meglévő DNS-eket. A kinyert mintát négy részre osztottuk, az egyiket az MTA Régészeti Intézete kapta, a másik maradt nálunk, a két további mintát pedig a külföldi partnerekhez juttattuk el. Egyikük a göttingeni, kimondottan archeogenetikával foglalkozó intézet, a világ egyik vezető intézete volt. Minden minta kódot kapott, és senki nem tudta a vizsgálatok alatt, hogy a kód mögött milyen csontból származó minta van, mert a legvégén a nyert eredményeket így lehetett úgy összevetni, hogy a manipulációnak a legkisebb gyanúja se vetődjék fel. A göttingeni, és a mi eredményeink mindegyik minta esetében gyakorlatilag teljesen egybeesett, ami azt jelentette, hogy az adatok kölcsönösen hitelesítették egymást. Ez nagyon fontos pont volt.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a módosított kerettantervekről tartott sajtótájékoztatón a minisztérium tükörtermében 2020. február 21-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában