Lába kelt a festményeknek

2018.07.27. 16:44

Kétszáz alkotás hiányzik a brit parlament műgyűjteményéből

A nyilvántartások szerint igencsak foghíjas a brit parlament hozzávetőleg kilencezer darabos műgyűjteménye: több mint 220 alkotásról nem tudják, hová tűnhetett.

A parlament kollekciójának értékét legkevesebb 10 millió fontra (3,64 milliárd forintra) becsülik, a katalógusban azonban 224 mű, köztük festmények, rézkarcok és nyomatok mellett a „hiányzik” szó szerepel.

Az elveszett alkotások között van Robert Dighton festménye ifjabb William Pitt miniszterelnökről, a legfiatalabb, 24 éves korában kinevezett brit kormányfőről vagy épp William John MacLeod egy második világháborús olajképe. Nem találják John Stanton Ward egy rajzát, amely egy ajtónállót ábrázol a Lordok Házában. A művész munkái rendre több ezer fontért cseréltek gazdát a múltban.

A parlamenti kurátorok az adatbázis hibáira hivatkoznak az ügyben, elismerték azonban, hogy

nem tudják, ellopták-e a műveket.

A szakemberek szerint a „hiányzik” megjelölés még az 1980-as évekből maradt hátra, amikor jóval kevésbé volt megbízható a nyilvántartás.

„Manapság már a múzeumi követelményeknek megfelelő adatbázist használunk, és sok esetben sikerült tisztázni az örökölt anomáliákat, de ez aprólékos és sok időt igénylő munka” – idézte a The Times című lap pénteken a hivatalos tájékoztatást.

A szakemberek remélik, a parlament több milliárd fontba kerülő felújítása alkalmat ad számukra több hiányzó mű megtalálására.

„A restaurálás jelentős alkalom a parlament műgyűjteményének részletes áttekintésére, a katalógusbeli régi hibák tisztázására és egy jó dokumentációs gyakorlat alkalmazásának biztosítására” – fogalmaztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában