Különösen jelentős mennyiség

2019.01.14. 08:11

Kétszázmillió forintnyi drogot fogtak a rendőrök a fővárosban

Több tízezer darab ecstasy tabletta és több mint egy kiló kokain akadt a horogra Óbudán – közölte hétfőn a rendőrség.

Forrás: Shutterstock

A nyomozók 2018 végén arról szereztek információt, hogy F. Árpád 46 éves szentendrei lakos Hollandiában kábítószert vásárol, amelyet Magyarországra szállíttat és értékesít.

A drogot F. M. Éva 69 éves csanádpalotai lakos egy bérelt autóval szállította, míg a kábítószert F. F. Krisztián 26 éves budapesti autószerelő rejtette el a gépkocsiban. A drogot egy III. kerületi ingatlanban tárolták, amelyet P. Rudolf 28 éves budapesti lakos felügyelt.

A rendőrök szombat este egy óbudai társasház mélygarázsában éppen az elrejtett kábítószer kiszerelése közben érték tetten a bűnszervezet tagjait. Az autó mellett két zacskóban – összesen 4 kilogrammnyi – ecstasy tablettát, külön csomagolva pedig 1,1 kilogramm kokaint találtak a nyomozók. A jármű első lökhárítójából további 13 zacskóban több tízezer darab – összesen 16,1 kilogrammnyi – ecstasy tabletta került elő.

A raktárként használt lakásban a rendőrök elfogták P. Rudolfot, a kutatás alkalmával pedig 4,5 kilogramm kokaint találtak, valamint 94,5 millió forint készpénzt, valutát. A garázsban, illetve a lakásban lefoglalt kábítószer – súlya alapján – meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a bűnszervezet tagjainak otthonaiban kutatásokat tartottak, és a bűncselekményhez köthető tárgyi bizonyítékokat, valamint a kábítószer-kereskedelemből szerzett vagyontárgyakat és egy nagy értékű luxusautót foglaltak le. Az akcióval egy időben a BRFK munkatársai Csömörön elfogták P. László 47 éves budapesti lakost, aki összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel. A férfinél a rendőrök csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak.

A nyomozók mind az öt személyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – P. László kivételével – bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában