Járvány

2020.10.09. 14:00

Kínos magyarázkodásra kényszerült Macron az egészségügyi dolgozók előtt (videó)

Az elnök a francia főváros egyik kórházba látogatott, ahol az egészségügyi dolgozók számon kérték rajta a rossz munkakörülményeket. A politikus már korábban is került hasonlóan kínos helyzetbe, nem véletlen, hogy még az egyik ilyen esetről készült felvételt is megvágták.

French President Emmanuel Macron (R) meets medical workers of the Rothschild hospital after visiting the association OSE, which takes care of sick, disabled children in Paris on October 6, 2020. (Photo by Lewis Joly / POOL / AFP)

Forrás: Lewis Joly

Fotó: POOL / AFP

Ismét kínos helyzetbe került Emanuel Macron, aki a Párizs 12. kerületében lévő Rothschild-kórházba látogatott. Az ápolók azonban meglehetősen kemény kritikával illették, többek között a rossz munkakörülmények miatt – adta hírül a V4NA hírügynökség.

Az államfő kínos magyarázkodásba és ígérgetésbe kezdett, úgy fogalmazott, hogy nem fogja cserben hagyni a kórházakat, valamint köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az évek óta végzett kitartó munkájukért. Végül hozzátette, hogy az egészségügyi minisztérium aláírta az egészségügyi szakszervezetekkel az évi 8 milliárd eurós támogatásról szóló megállapodást, így ezzel a francia kormány kötelezettséget vállalt az egészségügy támogatására.

A francia fővárosban és környékén egyre rosszabb a járványügyi helyzet, az intenzív osztályok ágyainak 40 százalékát koronavírusos betegek foglalják el, és ha a vírus ilyen ütemben terjed tovább, a BFMTV értesülései szerint ez az arány két héten belül akár az 50 százalékot is elérheti. A régióban lévő kórházak annyira leterheltek, hogy műtéteket kell elhalasztani, az egészségügyi létesítmények pedig arra kényszerülnek, hogy valamilyen módon több férőhelyet teremtsenek a betegek ellátására.

A francia elnöknek korábban is voltak már kínos pillanatai az egészségügyi intézményekben tett látogatásai során. Február végén például a fővárosi Pitié-Salpêtrière-kórházba ment, miután elhunyt az országban az első koronavírusos beteg. Macron köszönetet mondott a kórház dolgozóinak a munkájukért, ám az egyik orvos, a neurológusként dolgozó François Salachas elkezdett panaszkodni a rossz munkakörülményekre, majd hozzátette, hogy az elnök az utolsó reményük, és haladéktalanul tenni kell valamit.

Ezzel azonban még nincs vége a kínos sorozatnak, május közepén szintén a Pitié-Salpêtrière-kórházba ment Macron, de ekkor sem úszta meg számonkérés nélkül, ugyanis két ápolónő egyenesen a szemébe mondta, hogy a koronavírus kellett ahhoz, hogy a kormány végre észrevegye: baj van az egészségügyben.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=70&v=JrAxJDbqrRU&feature=emb_logo

A legmegdöbbentőbb eset azonban áprilisban történt, amikor Emmanuel Macron a Kremlin-Bicêtre-kórházba látogatott, ahol szintén egy ápolónő okozott neki kellemetlen perceket, amikor a rossz munkakörülményekre, az eszközhiányra és az alacsony fizetésre panaszkodott.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=8&v=OqOOysjf42o&feature=emb_logo

A jelenet annyira kínos lehetett az államfő számára, hogy az Élysée egész egyszerűen megvágta a felvételt, és csak annyit közölt a kórházlátogatásról, hogy Macron és az egészségügyi dolgozók közösen tapsolnak, csakhogy ez a taps nem az elnöknek szólt.

Depuis le CHU Bicêtre, soutien á nos héros en blouses blanches. pic.twitter.com/uQaeMecfvf

Borítókép: Emmanuel Macron (j) egészségügyi dolgozókkal beszélget a párizsi Rotschild-kórháznál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában