titkos adatgyűjtés

2021.11.04. 15:11

Kósa: a szolgálatok törvényesen jártak el a Pegasus-ügyben

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat – mondta Kósa Lajos (Fidesz), a bizottság csütörtöki, zárt ülése után újságíróknak.

A bizottsági elnök a kétórás zárt ülést követően azt mondta, a tanácskozáson felmerült kérdésként, hogy a bizottság tagjai betekinthetnek-e a program beszerzése kapcsán keletkezett szerződéscsomagba. Felhívta a figyelmet arra, hogy

az ellenzéki vezetésű nemzetbiztonsági bizottság ülésén a bizottság minden tagja – így az ellenzékiek is – betekinthetett és be is tekintett ezekbe az iratokba.

A honvédelmi bizottság tagjai csak akkor tehetnék ezt meg, ha a nemzetbiztonsági bizottság erre engedélyt ad.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzéki képviselők szerint a meghallgatás sikertelen volt, mert egyetlen konkrét személlyel kapcsolatban sem kaptak konkrét válaszokat, Kósa Lajos elmondta: természetes, hogy

a konkrét megfigyelt személyekkel kapcsolatban senki nem fog konkrét választ kapni, mert ezzel személyiségi jogaik sérültek volna.

Tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait. Kósa Lajos hozzátette: ezek az adatok csak akkor lennének kiadhatók, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de ilyen kezdeményezés nem volt.

Hangsúlyozta: a zárt ülésen kiderült, hogy

minden esetben törvényesen jártak el az érintett szolgálatok, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat.

A bizottság elnöke újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de ő nem lát ebben kivetnivalót. A techóriások szélesebb körű megfigyelést végeznek az állampolgárokkal kapcsolatban, mint az állam – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában