Erdogan Budapesten

2018.10.08. 19:21

Kövér László fogadta a török elnököt

A házelnök a két ország közötti politikai kapcsolatokat kiválónak értékelte, és kifejezte az elkötelezettséget az együttműködés további elmélyítéséért.

A házelnök fogadta hétfőn a hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Recep Tayyip Erdogan török államfőt. Az Országgyűlés sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Országházban folytatott megbeszélésen Kövér László azt mondta: Magyarország stratégiai partnerként tekint Törökországra. Kiemelte továbbá, hogy az eurázsiai ország politikai és gazdasági stabilitása nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára fontos.

Kövér László kitűnőnek és sokrétűnek nevezte a két ország törvényhozásai közötti hosszú múltra visszatekintő kapcsolatokat is, külön kiemelve: 2010 óta – elnöki, alelnöki, bizottsági és képviselői szinten – több mint 50 találkozót tartottak. Ezt a kapcsolatot tovább erősíti majd a két ország parlamenti baráti tagozatainak jövőbeli együttműködése – tette hozzá.

A közlemény szerint a török államfő a politikai kapcsolatok tovább építése mellett a gazdasági kapcsolatok erősítését is szorgalmazta, kijelentve: egymás országaiban való befektetésre ösztönözi mind a magyar, mind a török üzletembereket. A felek fontosnak nevezték a széleskörű kulturális és oktatási együttműködést is – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában