Ország-világ

2021.04.15. 12:51

Maruzsa: az óvodában és az alsó tagozaton a korábbi protokoll lesz érvényben (videó)

Az Operatív Törzs jelentkezik a szokásos napi tájékoztatójával a hazai járványhelyzet kapcsán.

Forrás: Youtube / M1

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár azt mondta, hogy április 19-től az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán visszatér a jelenléti oktatás. A többi évfolyamon május 10-től lesz így – tette hozzá.

Mindezt lehetővé tette az iskolai dolgozók oltása, valamint a lakossági oltás is jól halad.

Maruzsa Zoltán közölte: 200 ezer oktatási dolgozót oltottak be a bölcsődéktől a gimnáziumokig – írja az Origo.

Óvodákban a gyermekfelügyelet most is működik, tegnap 11 százaléka volt a gyereknek az óvodákban – mondta az államtitkár.

Ne legyenek összevont csoportok az óvodában, az intézmények törekedjenek a korábbi rend visszaállítására.

A gyermekek felét, kétharmadát viszik majd óvodába – mondta.

Az általános iskolák alsó tagozataiban nincsenek szaktanárok, így mindenki együtt van. Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy az alsó tagozaton korábban is kisebb volt a fertőzési ráta.

Az óvodákban és az alsó tagozaton a korábbi protokollhoz térünk majd vissza, így kötelező lesz a hőmérsékletmérés, a fertőtlenítés és a távolságtartás

– mondta az államtitkár. Ismét működik majd a minisztériumban a korábbi ügyeleti rendszer. A nemzeti Pedagóguskar vezetője üdvözölte a kormányzati döntést, valamint a PSZ is. Az osztályok megfelezését nem lehet végrehajtani, mivel nincs kétszer ennyi pedagógus a mostani rendszerben, és túlórát sem lehet elrendelni – ismertette az államtitkár.

Ha egy szülő nem akarja intézménybe engedni a gyermekét, akkor az intézmény vezetője engedélyezheti a távolmaradást.

Nem lehet elvárni a tanároktól a dupla munkát, így az alsó tagozaton nem lesz digitális oktatás – mondta az államtitkár. Maruzsa közölte, hogy aki 250 óránál többet hiányzik és nem osztályozható, az osztályozó vizsgát tehet majd.

A tanév még nem ért véget, tudom, hogy ellenszélben kell dolgozni, vannak, akik azon dolgoznak, hogy a nyitás ne sikerüljön, és vannak, akik egyszerűen félnek, ez teljesen rendben van.

A hiányzást igazolt hiányzásként kell elismertetnie a szülőnek. Az oktatást ki kell nyitni, nem maradhat az ország örökké bezárva

– zárta gondolatait.

A tájékoztatót itt megtekintheti:

Ennyien szegték meg a szabályokat

Gál Kristóf elmondta, hogy 580 ember nem viselt szerdán maszkot. Az ORFK szóvivője közölte, hogy 150 ember szegte meg a kijárási tilalmat. 63 intézkedés volt a korridorokon, 7097 hatósági házi karantént rendeltek el.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az immunizációs program folytatódik az országban. Nincs változás az oltási programban, a magyar hatóságok csak biztonságos és hatékony vakcinát engedélyeznek – tette hozzá.

A regisztrált aktív korúak csaknem fele már be van oltva.

Szólt arról is, hogy a védőoltásoknak köszönhetően visszakaphatjuk az életünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában