Járvány

2020.04.20. 08:33

Közelít a 2,5 millióhoz a regisztrált fertőzöttek száma a világban

Tovább emelkedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma a világban, hétfőre már 2 millió 404 ezer 21-en betegedtek meg, míg a halottak száma elérte a 165 ezer 227-et, és 624 ezer 698-an gyógyultak meg a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.

Vasárnap reggel 2 millió 329 ezer 539 fertőzöttet tartottak nyilván, miközben világszerte 160 ezer 717-en vesztették életüket a Covid-19-ben, 595 ezer 229-en épültek fel a betegségből.

Az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma, 764 ezer265 vírusfertőzöttet és 40 565-et halottat regisztráltak, 71 012-en felépültek.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója vasárnap este azt mondta, hogy a járvány elleni harcnak még csak a közepén járnak.

A szörnyű járvány ismét támadhat, ha túl korán nyitjuk meg az államot

fogalmazott, hozzátéve, hogy a járvány csúcspontján túljutottak, a járványgörbe leszállóban van. Leszögezte, hogy az újraindítást az egészségügyi helyzet alakulásához kell igazítani.

Európában, bár a halálos áldozatok száma már meghaladta a százezret, Spanyolországban lassult a megbetegedések üteme, hétfőn 198 ezer 674 volt a fertőzöttek száma, míg az elhunytaké 20 ezer 453, a gyógyultaké pedig 77 ezer 357.

A napi jelentésből egyelőre hiányoznak az idősotthonokban és szociális intézményekben megfertőződöttek, illetve elhunytak adatai, amelyek becslések szerint ez akár több ezerrel is növelheti a halálesetek számát.

Olaszországban 178 ezer 972 volt a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké 23 ezer 660, a járványból 47 ezer 55-en épültek fel.

Franciaországban, ahol csütörtökön tetőzött a járvány, 154 ezer 98 volt a fertőzöttek száma, az összesített halottak száma közelít a húszezerhez, 19 ezer 744 volt hétfő reggel. A franciák valószínűleg még hosszú ideig nem élhetnek úgy, mint korábban mondta vasárnap Edouard Philippe miniszterelnök. Az egészségügyi válság még nem ért véget tette hozzá.

A járvánnyal szemben győzelemre állunk, a helyzet lassan és fokozatosan, de biztosan javul

mondta, miután a kórházi betegek száma immáron ötödik napja csökkent.

Németországban 141 ezer 672 igazolt fertőzöttet tartottak nyilván, az elmúlt 24 órában számuk 1775-el növekedett, 110-en haltak meg , a halálos áldozatok száma elérte a 4404-et.

Nagy-Britanniában hétfőre 121 ezer 173-ra emelkedett a megbetegedettek száma, és 16 ezer 60-an haltak meg.

Belgiumban hétfő reggelre elérte a 5683-at a halálesetek száma, a vírus terjedése továbbra is töretlen, a fertőzések száma 38 ezer 496 volt.

Oroszországban 42 ezer 853 volt a fertőzöttek száma, 361 a halottaké, 329-en gyógyultak fel a kórból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában