Uniszex megoldás

2019.01.30. 11:57

Különmosdót alakítanak ki a „harmadik nem” számára a bajor iskolákban

Garching SPD-s polgármestere szerint a közösségnek reagálnia kellett a társadalmi változásokra.

Megtette a hatását, hogy Bajorország az első német tartomány, melynek törvényhozásába bekerült egy úgynevezett transznemű ember – hívja fel a figyelmet a 888.hu hírösszefoglalója.

A bajorországi Pullach, Garching és Taufkirchen települések általános iskoláiban új mosdókat alakítanak azok számára, akik nem tudják magukat elhelyezni a férfi és a női nem egyikében sem.

Az uniszex mosdók bevezetése egy nagyon fontos lépés, a transznemű és az interszexuális emberek így kevesebb diszkriminációnak lesznek kitéve„

– nyilatkozta a helyi járási hivatal képviselője.

Hogy az egyébként is marginális kisebbség érzékenységének ápolását miért pont az általános iskolákban kell elkezdeni, arról nem tudni, mindenesetre az adott járásban a bajorországi lurkók most már háromféle mosdó közül választhatnak, ha úgy adódik.

Az új intézkedés azt is magában foglalja, hogy amennyiben új iskolát vagy iskolai épületet építenek a körzetben, akkor bizony már úgy kell azt megtervezni, hogy a női és a férfi mosdó mellett legyen egy harmadik is.

Dietmar Gruchmann, Garching SPD-s polgármestere szerint a közösségnek reagálnia kellett ”a társadalmi változásokra„, a városházán is bevezetik a plusz egy mosdó intézményét azok számára, akik nem tudják magukról, hogy valójában nők vagy férfiak.

Érdekességként jegyzi meg a Junge Freiheit cikke, hogy Bajorország az első olyan német tartomány, amelynek törvényhozásába bekerült egy magát transzneműnek tartó személy, a zöldpárti Markus Ganserer, aki Tessa Ganserer néven született és élt a tavalyi évig. Ganserer képviselő ”úrasszony„ januárban már követelt egy komolyabb reformot a transzneműek ügyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában