Más nem vállalta

2018.03.06. 10:48

Magyar orvosok választják szét a fejüknél összenőtt sziámi ikreket

Szeptemberben végezhetik el a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek végső szétválasztását. A február végi ötórás műtéttel az ikrek agyi szállítóér-hálózatát választotta szét a három magyar orvosból álló csapat a bangladesi Dakkában - mondta a csoport egyik tagja, Pataki Gergely plasztikai sebész kedd reggel az M1 csatornán.

A szakember kiemelte: egyedülálló módon választották szét a koponyájuknál összenőtt ikerpár agyi ereit, ami alapot adhat arra, hogy ezentúl ezt az eljárást használják a világon.

A magyar sebészek – Pataki Gergely mellett Hudák István és Csókay András – endovaszkuláris úton (a vénák felőli agyi megközelítést alkalmazva) választották szét az ereket. A plasztikai helyreállító sebészeti missziókat szervező Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány három orvosa már évek óta lát el betegeket Bangladesben, így került hozzájuk a ritka és bonyolult orvosi eset.

Rabia and Rukia jól vannak
Forrás: AFP / Munir Uz Zaman

Pataki Gergely a műsorban elmondta, 2,5-3 millió szülésből csupán egy sziámi iker, s ezeknek a hat százaléka a fejüknél összenőtt. A bangladesi Dakkában február 28-án elvégzett műtét bonyolultságát jelzi az is, hogy több külföldi szakember nem vállalta a beavatkozást.

A mostani, első műtét után – a tavasz közepén vagy végén – szövettágítókat építenek majd az ikrek koponyája köré, míg a végső szétválasztásra szeptemberben kerülhet sor – mondta.

Hudák István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főorvosa, a sikeres beavatkozást vezető szakember a műsorban elmondta, rendkívül magas volt a kockázat, de az új eljárás a jövőben könnyítheti az ilyen típusú műtétek elvégzését.

A gyerekek egyébként – a betegségük ellenére – jó állapotban voltak a műtét előtt; az agyuk és az artériarendszerük külön fejlődött, míg a vénarendszer közös volt. Ez utóbbit kellett szétválasztaniuk a magyar orvosoknak a már említett endovaszkuláris úton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában