Magyar Patrióták Közössége: most rajtad múlik Székelyföld sorsa (videó)

A Magyar Patrióták Közössége is kiáll a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése mellett, az Európai Unió területén élő őshonos nemzeti kisebbségek jogainak megerősítéséért indított petíció aláírására buzdítva a magyarokat.

Csíkszereda, 2019. július 6. Az ezer székely leány napja a csíksomlyói hegynyeregben 2019. július 6-án. MTI/Veres Nándor

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

„Egyetértünk azzal, hogy az Európai Unió kohéziós politikája révén támogassa a nemzeti régiókat, mert az etnikai arányok megváltoztatása a 21. században már nem politikai, hanem gazdasági eszközökkel történik” – hangsúlyozza a Magyar Patrióták Közössége a tatabányai Turul-szobor tövében készített, látványos drónfelvételekből összeállított videójában.

A kezdeményezés a székelyföldi autonómia kivívásának fontos állomása,

így sikerének az a tétje, hogy meg tudjuk-e őrizni a Kárpát-medence magyar többségű régióinak etnikai jellegét, meg tudjuk-e erősíteni gazdaságilag ezeket a térségeket, és meg tudjuk-e állítani így a helyi magyarság elvándorlását – teszik hozzá.

 

A szervezet emlékeztet arra is, hogy a tavaly megkezdődött aláírásgyűjtés akkor lesz eredményes, ha ez év májusáig legalább egymillió aláírás összegyűlik legalább hét uniós tagállamból.

Ön is csatlakozhat

A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

„Most rajtad múlik Székelyföld sorsa”

- buzdít a Magyar Patrióták Közössége „minden jó érzésű magyart” arra, hogy kézjegyével támogassa az európai polgári jogi kezdeményezést.

Miről szól a kezdeményezés, és miért támogassuk mi is?

A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Annak érdekében, hogy az Európai Unió napirendre tűzze a kérdést, az aláírásgyűjtés 2019. május 7-i meghirdetésétől számított egy év alatt legkevesebb egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni legalább hét európai uniós országból. Korábban – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére – hasonló módon jutott sikerre a Minority Safepack elnevezésű kisebbségvédelmi kezdeményezés, amelyről így az Európai Parlamentnek tárgyalnia kell. Bár az ügyek megoldására nem jelent teljes garanciát, hogy azok napirendre kerülnek az uniós intézményekben, ettől függetlenül nem szabad lemondani annak lehetőségéről, hogy a polgári kezdeményezéseken keresztül többletjogokat szerezzünk a magyar nemzetiségeknek, továbbá segítsük őket a felzárkózásban, az életszínvonaluk javításában, valamint kultúrájuk megőrzésében – buzdított aláírásra Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is a kezdeményezésről szóló tavaly nyári sajtótájékoztatóján.

Borítóképünk illusztráció, rajta az ezer székely leány napja résztvevői a csíksomlyói hegynyeregben 2019. július 6-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában